Napi kérdés

Vágólapra másolva!
Az [origo] a választási kampány során minden nagyobb párt számára eljuttat napi egy kérdést. Így megtudhatja a különböző politikai erők véleményét olyan témákról is, amelyeket azok esetleg kevésbé tartanak lényegesnek, és nem beszélnek róluk sajtótájékoztatókon, pedig ugyanúgy fontosak lehetnek bárki számára. A Fidesz részéről Selmeczi Gabriella szóvivőtől, az MDF részéről Katona Kálmán országos választmányi elnöktől valamint a párt sajtóirodájától, az MSZP és az SZDSZ részéről pedig a sajtóosztálytól kaptuk meg a válaszokat.
Vágólapra másolva!
Változtatnának-e a képviselői vagyonbevallásokra vonatkozó szabályokon?
Nem érkezett válaszIgen, bevezetnénk, hogy nagyobb vagyon- gyarapodás esetén a képviselőnek bizonyítania kelljen, hogy pénze honnan származik.NemIgen, bevezetnénk, hogy nagyobb vagyon- gyarapodás esetén a képviselőnek bizonyítania kelljen, hogy pénze honnan származik.
Változtatna-e a nyugdíjkorhatáron?
Nem érkezett válaszNem, már így is elég magas a korhatár.Nem, de ösztönöznénk a nyugdíjasok részmunkaidős foglalkoztatását.Nem, de ösztönöznénk a nyugdíjasok részmunkaidős foglalkoztatását.
Adna-e állampolgárságot az ország határain kívül élő magyaroknak?
Nem érkezett válaszIgen, de választójogot nem kapnának.NemNem
Szűkítené-e a kétharmados törvények körét?
Igen, de az alapvető jogokat biztosító törvényeknek továbbra is kétharmadosak- nak kell maradniuk.Nem, épp az az kétharmados szabály értelme, hogy a legfontosabb törvényeket csak konszenzussal lehessen megváltoztatni.Nem a szűkítés szándékával, de közösen át kell gondolni, mi maradjon ebben a körben, mi kerüljön ki, és esetleg mi kerüljön be. Ez a kormány és ellenzék együttműködését igényli.Nem, épp az az kétharmados szabály értelme, hogy a legfontosabb törvényeket csak konszenzussal lehessen megváltoztatni.
Eltörölné-e az iparűzési adót?
Igen, az összeg a vállalkozások adóterhét csökkentené, hogy így többet tudjanak fejleszteni.Igen, az összeg a vállalkozások adóterhét csökkentené, hogy így többet tudjanak fejleszteni, de de gondoskodni kell az ökormányzatok bevételkiesé- sének pótlásáról.Igen, az összeg a vállalkozások adóterhét csökkentené, hogy így többet tudjanak fejleszteni.Igen, az összeg a vállalkozások adóterhét csökkentené, hogy így többet tudjanak fejleszteni.
Változtatnának-e a megyerendszeren?
Gondolkodunk ebben az irányban, de elsősorban a feladatellátás és nem a területmegosztás irányában. Mivel kétharmados törvényről van szó, ezért csak széles egyetértéssel lehetne változtatni.Maradnának a megyék, de szorosabb együttműködésre ösztönöznénk őket a régiókon belül.Maradnának a megyék, de szorosabb együttműködésre ösztönöznénk őket a régiókon belül.A megyéket megszüntetnénk, helyette a megyéknél nagyobb régiókat és a járási rendszerhez hasonló kistérségeket alakítanánk ki.
Kormányra kerülés esetén betiltaná-e a dohányzást az összes nyilvános helyen?
Érdemes megvárni ezzel más országok tapasztalatait.Érdemes megvárni ezzel más országok tapasztalatait, de addig is a legfontosabb, hogy a jelenleg is hatályos törvényeket betartassuk.Érdemes megvárni ezzel más országok tapasztalatait.Nem, ez már túlzás lenne, figyelembe kell venni a dohányzók jogait is.
Változtatni kell-e a konvergenciaprogram elfogadása érdekében a 2006-os költségvetésen?
Igen, a jelenlegi hiánycél nem tartható.Igen, a jelenlegi hiánycél nem tartható.Nem, nincs szükség semmilyen változtatásra, a jelenlegit betartva elérhető a hiánycél.Nem, de visszafogottabban kell költekeznie az államnak.
Változtatnának-e a drogfogyasztókra vonatkozó
jelenlegi szabályozáson?
A jelenleginél egyértelműbb szabályozásra van szükség a kábítószer terjesztése és fogyasztása terén is.Maradna a jelenlegi szabályozás, hogy a fogyasztók esetén eltereléssel kiváltható a büntetés.Maradna a jelenlegi szabályozás, hogy a fogyasztók esetén eltereléssel kiváltható a büntetés.Csak a kábítószer-kereskedelem lenne büntethető, a fogyasztás nem.
Kormányra kerülés esetén mit tenne a Malévvel?
Csak valós áron szabad eladni olyan vevőnek, aki garanciát vállal a tőkeemelésre, megtartja a nemzeti légitársaság jelleget és bővíti a jelenleg is igen komoly értéket képviselő útvonal-hálózatot.Privatizálni kell, jobb, ha magánkézbe kerül.Nemzeti légitársasági jellegének megőrzése mellett kell tőkét bevonni a cégbe.Privatizálni kell, jobb, ha magánkézbe kerül.
Mi a véleménye a kistelepülési általános iskolák fenntartásáról?
A jó minőségű nevelés, oktatás az óvoda és az alsó tagozat esetében mindenütt biztosítható. Ebben az életkorban fontosabb az otthon közelsége, mint a kakaóbiztos számítógép.Fontos, hogy minden településen megmaradjon az általános iskola, hogy a gyerekeknek ne kelljen ingázniuk.Fontos, hogy minden településen megmaradjon az általános iskola első 4 osztálya, hogy a gyerekeknek ne kelljen ingázniuk.Ha minőségi oktatást akarunk, akkor nem lehet minden kistelepülésen fenntartani az általános iskolát. Az, hogy hol és milyen iskola működjön, szakmai kérdés, melynek három feltétele van: a megfelelő gyereklétszám, a felkészült pedagógusok és a megfelelő infrastruktúra.
Hogyan növelné az egészségügyi szűrővizsgálatokon résztvevők arányát?
Jutalmazni kell azokat, akik rendszeresen járnak szűrésre.A munkahely, az iskola és a tömeg- tájékoztatás intenzívebb bevonásával és bizonyos, jól meghatározott esetekben nagyobb mértékű hozzájárulás fizetésével.Jutalmazni kell azokat, akik rendszeresen járnak szűrésre.Többe kerülne az ellátás annak, aki nem járt szűrő- vizsgálatokra.
Változtatna-e azon a szabályon, hogy egy párt jelöltenként legfeljebb egymillió forintot költhet kampányra?
Nem, ennyi pénzből is meg lehet oldani a kampányt.Igen, ennél több pénzre van szükség.A pártfinanszírozás egésze szorul átalakításra.Indokolt lehet a jelenleginél több pénzt engedélyezni, de csak a kampányköltségek hatékonyabb ellenőrzésével.
Engedélyeznék-e az azonos neműek házasságát?
A házasságon egy férfi és egy nő életre szóló kapcsolatát értjük. Az azonos neműek tartós együttéléséről az Alkotmánybíróság határozata ad eligazítást: "Két személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értékeket, hogy az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján az együttélő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre."Házasságot nem, de valamilyen jogilag lazább kapcsolatot lehetővé tennénk.Házasságot nem, de valamilyen jogilag lazább kapcsolatot lehetővé tennénk.Igen, nem szabad különséget tenni a heteroszexuális és homoszexuális párok között.
Hogyan szabályozná az ügynökkérdést, a rendszerváltás előtti állambiztonsági szervekkel kapcsolatban álló személyek adatainak nyilvánosságát?
A szabályozás során a közszereplők körét pontosan meg kell határozni - az ő esetükben indokolt az akták nyilvánosságra hozatala, illetve lehetővé kell tenni a sérelmet szenvedettek számára, hogy a sérelmet okozók személyiségi jogaira tekintet nélkül, megismerhessék saját múltjuk eddig rejtett részeit.Pontosítani kell a közszereplők körét, és csak az ő esetükben engedélyeznénk a nyilvánosságra hozatalt.Pontosítani kell a közszereplők körét, és csak az ő esetükben engedélyeznénk a nyilvánosságra hozatalt.Pontosítani kell a közszereplők körét, és csak az ő esetükben engedélyeznénk a nyilvánosságra hozatalt.
Hogyan akadályoznák meg az orvosok külföldre vándorlását?
Emelni kell az orvosi fizetéseket.Természetesen emelni kell az orvosi fizetéseket, de az egészségügyet nehéz helyzetéből csak fejlesztéssel, előre-meneküléssel húzhatjuk ki.Emelni kell az orvosi fizetéseket, az egészségügy átalakítása rendezi ezt a kérdést is.Nem a külföldön dolgozókat kell akadályozni, hanem az itthon maradók számára normális viszonyokat biztosítani egy normális biztosítási rendszerrel.
Hogyan rangsorolná az alábbi fejlesztéseket fontosságuk szerint?
A. Autópálya-építés
B. A vasútközlekedés javítása
C. Az alacsonyabb szintű úthálózat felújítása
C (az emberek mindennapi életét kell könnyebbé tenni)
B (a vasútfejlesztés stratégiai cél)
A (a megkezdett munkát folytatni kell)
C, B, AEgyaránt fontos mindegyik, benne is van az Új Magyarország programjában.A, a legfontosabb az autópálya-építés.
Megvásárolhatóvá tennék-e az alapszolgáltatáson felüli ellátást
a kórházakban?
Nem, anyagi helyzete miatt senki ne kapjon jobb ellátást.Amíg nem tisztázzuk, hogy mit jelent az "alapszolgáltatás" addig nem lehet válaszolni a kérdésre.Igen, aki tud, fizessen többet az extra szolgáltatásokért.Igen, aki tud, fizessen többet az extra szolgáltatásokért.
Mi a véleménye külföldi beruházásoknak adott kedvezményekről?
Verseny van, nekünk kell a legjobb kedvezmény-ajánlatot tennünk.Semmiféle külön kedvezményt nem kell adni az általános beruházás-ösztönzési kedvezményeken felül, de a kis és középvállalatok támogatását indokoltnak tartjuk.Bizonyos szint felett már nem éri meg kedvezményeket adni, bármennyit is ajánlanak egyéb országok.Bizonyos szint felett már nem éri meg kedvezményeket adni, bármennyit is ajánlanak egyéb országok.
Döntési helyzetbe kerülése esetén mi lenne
az Informatikai Minisztérium sorsa?
A jelenleginél kisebb, olcsóbb, hatékonyabb, az emberek mindennapi életét könnyebbé tévő államot szeretnénk. Az, hogy az informatika kormányzati felügyelete milyen formában működjön a jövőben, még megfontolás tárgyát képezi.Az infrastruktúra tárca keretein belül kell szabályozni a távközlés és az informatika kérdéseit.A koalíciós megállapodás függvénye, hogy milyen minisztériumi, államigazgatási szerkezetben kormányzunk tovább.Megszűnne az informatikai minisztérium.
Ha az Egyesült Államok kérné, küldene-e ismét katonát Irakba?
NemNemMagyarország egy szövetségi rendszer része. Nem egy-egy ország kérésének teszünk eleget, hanem a NATO, illetve az EU-tagságból fakadó kötelezettségeknek.Magyarország továbbra is partner a diktatúrák elleni harcban, de az Irakban lezajlott választásokat követően nem feltétlenül indokolt a magyar katonák jelenléte.
Mikor vezethető be az euró leghamarabb Magyarországon?
2010201020102010
Arányosan mely területnek adna több támogatást:
A) Mezőgazdaság, B) Oktatás és Kutatás-fejlesztés,
C) Kis- és középvállalatok?
Kis- és középvállalatokA sorrend B, C, AOktatás és Kutatás-fejlesztés, Kis- és középvállalatokOktatás, Kutatás-fejlesztés
Kinek adna - és milyen mértékű - családi pótlékot?
Minden gyermeknek alanyi jogon.A tehetősebbnek kevesebbet, a rászorulóknak többet.Minden gyermekes családnak ugyanannyit.A tehetősebbnek kevesebbet, a rászorulóknak többet.