Orbán szerint Rogán felelős a kampányért

Vágólapra másolva!
Rogán Antal viseli a felelősséget a Fidesz kampányáért - jelentette ki Orbán Viktor egy lapinterjúban. A Fidesz elnöke a hibák ellenére összességében elégedett a kampánnyal.
Vágólapra másolva!

Az elkövetett hibák ellenére is elégedett a Fidesz eddigi kampányával Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a Vas Népének adott interjúban úgy fogalmazott: "bakik sajnos mindig voltak, és ezek után is lesznek, de összességében elégedett vagyok a kampányunkkal". Arra a felvetésre, hogy a Fidesz az elmúlt hetekben több hibát is elkövetett a választási hadjáratban, azt válaszolta: "Nyilván csak a saját munkámról tudok nyilatkozni, a pártkampányt Rogán Antal irányítja, övé a felelősség."

Orbán Viktor szerint eddig sikerült elkerülniük, hogy felüljenek a provokációknak, s úgy látja: a viták azokról a jövőre vonatkozó megoldási javaslatokról folynak, amelyeket a Fidesz vetett fel. A pátrelnök szeretné, ha Hende Csaba szombathelyi képviselőjelölt "országos feladatokat is ellátna a jövőben".

Az utóbbi hónapokban a Fidesz több ügy miatt is magyarázkodásra kényszerült. Januárban az ingyenes terjesztésű, az ellenzéki párt által függetlennek nevezett Magyar Vizsláról kiderült, hogy Rogán Antal kampányfőnök faxáról küldték el a Magyar Postának a lap korrektúra előtti példányát. Február elején pedig egy fideszes IP-címről valaki betört az MSZP kreatív kampányáért felelős cégének szerverére, ahonnan 11 órán keresztül töltötték le a párt vezetőinek kampányterveit.

Előbbi ügyben először tagadott a párt, aztán Deutsch-Für Tamás elnökségi tag egy saját maga által is nehezen hihetőnek minősített magyarázatot adott, miszerint a lapot kiadó nyomda munkatársa tárgyalt a Fidesz székházban, és ő kérte, hogy faxolhasson. A szerverügyben először szintén alaptalannak nevezték az MSZP állításait, majd közölték, hogy a Fidesz három munkatársát találták felelősnek az ügyben, és felfüggesztették őket. Bár a Fidesz tagadta, a kiszivárgott hírek szerint a hibáknak is közük volt ahhoz, hogy átszervezték a Fidesz kampánystábját, és új szóvivőket neveztek ki.