Orbán ellentmondott Pokorninak

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ellentmondott az ingyenes tankönyvek ügyében Pokorni Zoltánnak. Pokorni azt ígérte kedden, ha a Fidesz nyer, minden tanuló ingyen kap tankönyvet. Orbán csütörtökön viszont már úgy vélte, ez nem lenne helyes, csak az, ha a használt könyveket örökölhetnék meg az alsóbb évfolyamok. Ezt megelőzően is előfordult, hogy Orbán és Pokorni eltérően vélekedett, például a Magyar Vizsláról, vagy a szerverügyről.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor szerint nem helyes, ha mindenki ingyen kapja a tankönyveket. A Fidesz elnöke csütörtökön reggel, a TV2 Mokka című műsorában e kérdésről ellentétes véleményt fogalmazott meg, mint Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. Arra az újságírói felvetésre, miért kapnának az ő gyermekei ingyen tankönyvet, Orbán így válaszolt: szerinte ez "nem volna helyes".

Pokorni Zoltán keddi, zalaegerszegi sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy kormányra kerülése esetén a Fidesz biztosítani kívánja az ingyenes közoktatást és az ingyenes tankönyvet az általános iskolások számára.

"Az lehet, hogy Zoltán ezt így gondolja" - jegyezte meg Orbán Viktor ezzel kapcsolatban, ugyanakkor hozzátette: valószínűleg arról van szó, hogy olyan tankönyveket kell készíteni, amelyek nem egy idényt állnak ki, hanem a következő évfolyam továbbviheti azokat. "Az kellene, hogy egy évfolyam, amikor levetette a tankönyveit, akkor azt le tudja adni az utána következőknek, akinek pedig meg az nem felel meg, az vegyen magának újat" - mondta Orbán Viktor.

A tankönyvek mellett, korábban szerverügyben is eltérő véleményt fogalmazott meg a két pártvezető. Pokorni Zoltán elnézést kért az ügy miatt és felelőtlennek, ostobának nevezte azt, aki letöltötte az adatokat. Orbán Viktor viszont politikai provokációnak, komolytalannak minősítette az ügyet.

A Magyar Vizsla című kiadvánnyal kapcsolatban Pokorni Zoltán pedig korábban úgy fogalmazott, hogy az "valóban vitatható színvonalú". Elismerte emellett, hogy a Magyar Vizslát kiadó civil szervezet a Fidesz támogatói köréből nőtt ki. Orbán Viktor szerint viszont a kiadványt sikertelenül akarják pártjához kötni. A Fidesz elnöke sok sikert is kívánt a Vizslának, Hajrá, Vizsla! felkiáltással.