Sólyom visszadobta az esélyegyenlőségi törvényt

Vágólapra másolva!
Visszaküldte az Országgyűlésnek az esélyegyenlőségi törvény módosítását Sólyom László köztársasági elnök. A jogszabály kitolta a középületek akadálymentesítésének egy éve lejárt határidejét. Az államfő szerint hat és fél éve volt az intézményeknek az akadálymentesítésre, a törvény ezt újabb öt, illetve nyolc évvel meghosszabbítaná, ami méltatlan lenne a fogyatékkal élőkre nézve.
Vágólapra másolva!

Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az esélyegyenlőségi törvények módosításáról szóló törvényt. A köztársasági elnök levélben tudatta döntését Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével.

A törvény a középületek akadálymentesítésének határidejéről rendelkezik és új határidőket állapít meg. Korábban az akadály-mentesítés végső dátuma 2004. december 31. volt, erről még még 1998 áprilisában döntött az Országgyűlés. Ennek ellenére, az akadálymentesítés, a határidő lejárta után több mint egy évvel is csak, mintegy egyharmad részben történt meg - áll az államfő közleményében.

A most visszaküldött törvény egy új, a fokozatos teljesítés elvére épülő rendszert állapít meg azzal, hogy a megvalósítás végső határideje, az állami szervek esetében 2010. december 31-e, a helyi önkormányzat esetében pedig 2013. december 31-e.

A köztársasági elnök a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés végső határidejének ilyen távoli időpontjával nem ért egyet - derült ki az államfő közleményénből. Egy, már több mint egy éve lejárt hat- és féléves határidő, végső soron újabb öt, illetve nyolc évvel történő meghosszabbítása, Sólyom László szerint aránytalan és méltatlan lenne, és jelentősen hátráltatná a fogyatékkal élők társadalmi integrációját. Ezért az államfő arra kérte az Országgyűlést, hogy vizsgálja felül az általa kifogásolt rendelkezéseket, és állapítson meg rövidebb határidőket a végső teljesítésre.