Fidesz-programot küldenek minden családnak

Vágólapra másolva!
A Fidesz elnöke azt ígéri, hogy minden háztartásba eljuttatják majd pártja programját. A választási program terjesztése azonban csak március 19-e után kezdődhet, ekkor mutatják be ugyanis a dokumentumot.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor szerint minden háztartásba el kell juttatni a Fidesz programját. "Valóban kell egy olyan dokumentumnak lenni, amit három és fél millió háztartásba eljuttatunk, akkortól program egy program, szerintem, amikor azt tudjuk mondani, hogy Magyarország minden háztartásában van belőle egy példány, de legalábbis adtunk egy esélyt az embereknek, hogy megtartsák vagy kidobják" - mondta a Fidesz elnöke pénteken reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában arra az újságírói kérdésre, hogy miért nincs még kézbe vehető programja az ellenzéki pártnak.

Orbán Viktor szerint, aki akar a politikával foglalkozni, az most is megismerkedhet a Fidesz programjának elemeivel, hiszen az Országépítő találkozások célja is az, hogy minden helyszínen alaposan bemutassák a program egyes részeit. Mint mondta, március 13-án lesz az utolsó ilyen találkozó, amikor a fiatalok, a tudás és az élethosszig való tanulás témájával foglalkoznak, az egész programot egyben pedig a március 19-én esedékes nagygyűlésen mutatják be.