Rendőrségi feljelentés a Hild-ház bontása miatt

Vágólapra másolva!
Újabb demonstrációval próbálja védeni a bontás alatt álló Hild-házat több civil szervezet. Marinov Péter, az Óvás! Egyesület elnöke elmondta: ha a bontás folytatódik, lesznek olyan civilek, akik fizikailag próbálják majd megakadályozni a Hild-ház lerombolását. Közben három állampolgár rendőrségi feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen, műemlék megrongálásának gyanúja miatt.
Vágólapra másolva!

Újabb demonstrációt tartott a bontás alatt álló VI. kerületi Hild-háznál több civil szervezet szombaton reggel Budapesten. A békés tiltakozást az Élőlánc, az Óvás! Egyesület, a Zöld Fiatalok és a Védegylet közösen szervezte. Az előre bejelentett demonstráción Marinov Péter, az Óvás! Egyesület elnöke elmondta: újabb tüntetésük célja a figyelem fenntartása.

Az ügyészség határozata, a főpolgármester határozott felszólalása, a kulturális miniszter közleménye, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökének tiltakozása és a sorozatos demonstrációk "sem tudták megállítani az épület romlását, ezért nem marad más, minthogy folyamatosan próbáljuk fenntartani a figyelmet, ami most már csak a médián keresztül érhető el" - mondta Marinov Péter.

Mint hozzátette, így tudják valamilyen módon kényszeríteni az önkormányzatot, hogy végre kezdjen el gondolkodni azon, "mi az alternatív megoldás ennek az épületnek a megújítására". Az Óvás! Egyesület vezetője szerint a ház még mindig megmenthető, annak ellenére, hogy a munkálatok folyamatosan zajlanak és a szakértői vélemények is életveszélyesnek minősítették az épületet.

Ha a helyzet változatlan marad és nem áll le a bontás, Marinov Péter nem tartja kizártnak, hogy "lesznek olyan civilek, akik akár saját maguk próbálják meg, akár fizikailag is, megakadályozni a munkálatokat".

Közben pénteken három magánszemély rendőrségi feljelentést tett műemlék megrongálásának gyanúja miatt: Földes Ádám, Schiffer András és Tolnai Katalin azt írják: a törvény szerint - mivel a szomszédos épületet műemléknek minősítették - a Király utca 40. szám alatti épület műemléki környezetnek minősül. A feljelentők hivatkoznak a Büntető törvénykönyvre, ami szerint, aki a tulajdonában álló műemléket megrongálja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a törvény hatálya pedig kiterjed a szorosan vett műemlékekre, műemléki területre és a műemléki környezetre is.

A Hild József által 1844-ben tervezett VI. kerületi épület bontását február 17-én kezdték el. A döntés ellen már akkor is tiltakoztak civil szervezetek. Az Óvás! Egyesület a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészséghez fordult, amely február 21-én, kedden óvást nyújtott be a bontás ellen. A VII. kerületi jegyző ennek nyomán múlt csütörtökön visszavonta a bontási engedélyt.

Verók István VI. kerületi polgármester azonban közölte, új helyzet állt elő, két statikai szakvélemény is életveszélyesnek nyilvánította a házat. Szerinte ez alapján nem lehet kétséges, milyen döntést hoznak az épületről. Demszky Gábor főpolgármester az ügyészségi óvást követően levélben kérte a belügyminisztert, hogy szerezzen érvényt a döntésnek.

Lamperth Mónika pénteken közleményében jelezte: a Belügyminisztérium nem illetékes sem az ügyészségi óvás érvényesítése, sem az építéshatósági eljárás szakmai irányítása, ellenőrzése kérdésében. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal csütörtöki helyszíni szemléje során megállapította, hogy az elvégzett munkálatok megfelelnek a bontási határozatnak és a veszélyelhárítási munkákról szóló döntésnek.