Járai szerint rendben ment a Postabank konszolidációja

2006.03.08. 21:21

Járai Zsigmond szerint a Postabank konszolidációja teljesen korrekt és tiszta volt. A jegybank-elnök a Magyar Rádió Háttér című adásában szerdán elmondta, hogy pénzügyminiszterként 2000 végén megismerkedett a Postabank konszolidációjáról készült jelentés-tervezettel.

A Postabanktól kapott tényekkel egyeztetve a tervezetet, a tények alapján - Járai szavai szerint - bármilyen szakember megállapíthatta, hogy az "minősíthetetlen minőségű, butaságokat írt le és szakszerűtlen". Járai szavai szerint ezért is nem készült a tervezetből valódi jelentés. Mint mondta: ismeretei szerint Keller László "valószínűleg sanda szándékkal .... ezt nem tudom" vette elő megint és úgy prezentálta, mintha ez egy jelentés lenne, és "e de facto" nem létező jelentés alapján tettek feljelentést a rendőrségen, érdekes módon azok ellen, akik a korábban tönkretett bankot rendbe hozták.

"A rendőrség kétéves vizsgálat után bűncselekmény hiányában lezárta az eljárást" - idézte fel a folyamatot Járai Zsigmond.  A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint abban, hogy ez a jelentés-tervezet ismét napvilágra került "nyilvánvalóan politikai szándék van, a jelentés csapnivaló volt, nem is voltak benne valós tények, és ezt később azok is megállapították, akik a jelentés-tervezetet készítették."

Járai Zsigmond hangsúlyozta, "az a szomorú, hogy most azokat piszkálják, akik a Postabankot rendbe hozták és nem azokat, akik előidézték azt az állapotot, ami után a bankban rendet kellett csinálni".

Batiz András kormányszóvivő hétfőn azt nyilatkozta, hogy Kiss Péter kancelláriaminiszter támogatja a Postabank és a PB Workout Kft.-vel kapcsolatos vizsgálati anyagok minősítésének felülvizsgálatát, és szükségesnek tartja a jelentés-tervezet mielőbbi nyilvánosságra hozatalát.

Kiss Péter hétfőn levelet írt Monostori Lajosnénak, a Kehi elnökének, amelyben jelezte, hogy - tekintettel a Pénzügyminisztérium szakvéleményére is - a titkosítás feloldásakor figyelembe kell venni a banktitok és az üzleti titok védelmét előíró jogszabályokat is.

A PB Workout Kft-nek eredetileg az volt a feladata, hogy a Postabank vagyonelemeinek értékesítésével mérsékelje az állami konszolidáció költségeit.

A Kehi hétfői tájékoztatása szerint a Postabank-ügyben folyamatban van az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény alapján a minősítés felülvizsgálata.

KAPCSOLÓDÓ CIKK