Vadászattal népszerűsítik az új villamosokat

Vágólapra másolva!
Jövő kedden és pénteken érkezik meg Budapestre az első két Siemens villamos. A járműveket először április 1-jén lehet majd megnézni a Moszkva téren, utazni azonban legkorábban szeptemberben lehet rajtuk. Őszig a Nagykörúton a modern villamosok helyett csak pályafelújításokra és peronátépítésekre számíthatunk. Addig is kampányokkal igyekeznek népszerűsíteni az új járműveket, lesz például villamos-vadászat is.
Vágólapra másolva!

"Vissza kell foglalnunk a gépkocsiktól a várost" - mondta a BKV Zrt. mai sajtótájékoztatóján Demszky Gábor. A főpolgármester szerint Európában egyedülálló, hogy egy nagyváros lakosságának 60 százaléka utazik tömegközlekedéssel, épp ezért kell Budapest tömegközlekedését versenyképessé, korszerűvé és gyorssá tenni. Erre idén a korábbi éveknél sokkal több pénzt kap a BKV, amiből többek között 50 új Volvo buszt és 10 Ganz Solaris trolibuszt vásárol. Az "igazi nagy attrakció" azonban Demszky szerint az, hogy végre megjelennek a Nagykörúton a 21. századi technológiát képviselő Siemens villamosok.

A Siemens bécsi gyárából jövő héten Budapestre érkező első két szerelvény augusztusig csak próbajáratként közlekedik majd, eddig tart ugyanis az engedélyeztetési procedúra. Az új szerelvények szeptembertől fokozatosan váltják fel a Nagykörúton most közlekedő Ganz villamosokat. A jelenlegi nagykörúti szerelvények a Dél-Pesten és a Kiskörúton közlekedő 50 éves UV villamosokat fogják felváltani, miközben az év végéig húsz, 2007 márciusáig pedig már mind a negyven Siemens villamos forgalomba áll a 4-6-os vonalán.

Az új villamosok összesen 36 milliárd forintba kerülnek, a BKV ezen kívül 6,1 milliárdot költ a villamosok beszerzéséhez kapcsolódó korszerűsítésekre. Teljesen átépítik a körúton a villamosok áramellátási hálózatát, felújítják a villamospálya egyes szakaszait, és korszerűsítik a megállóhelyeket. Az alacsony padlós villamosokhoz a peronok egyes részeit alapján megemelik, hogy a kijelölt helyeken babakocsival vagy tolókocsival is egyszerűen be lehessen gurulni a villamosba. "Egy kicsit hullámos lesz a peron, de nem annyira, hogy bárki orra bukna benne" - mondta a sajtótájékoztatón Aba Botond, a BKV vezérigazgatója. A cégvezető szavaiból kiderült, hogy népszerűsítő kampányokat is indítanak, hogy megkedveltessék az új járműveket: egyebek mellett lesz nyílt nap és villamos-vadászat is.

Demszky Gábor elismerte, hogy az április 18-án kezdődő peronátépítések "okoznak majd némi kellemetlenséget" a budapestieknek. Aba Botond azonban hozzátette, hogy a munkákat igyekeznek befejezni az iskolai szünet kezdetéig, június 10-étől ugyanis kezdődik a kettes metróvonal felújítása. A metró a nyári időszakban csak az Örs vezér tere és az Astoria állomások között fog közlekedni, onnan a Déli pályaudvarig az új, immár légkondicionált Volvo buszok járnak majd. A nyári munkák során felújítják a Déli pályaudvar, a Moszkva tér és a Deák tér állomásokat, illetve az ezeket összekötő alagutakat és vágányokat is.

Visnovitz Péter