Vágólapra másolva!
Magyarországnak védekezés helyett versengenie kell - közölte Gyurcsány Ferenc csütörtökön, hozzátéve, hogy az emberek nem két személy, hanem két különböző program között fognak választani.
Vágólapra másolva!

"Magyarország azzal büszkélkedik, hogy ezeréves történelme van, van is oka büszkélkedni erre, de elég lesz-e a múltból fakadó büszkeségünk a jövőre?" - tette fel a kérdést a miniszterelnök, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, majd azt mondta: a nyolcvanas évek közepétől minden politikus kerüli a választ a kérdésre, hogy mi a magyarok közös jövője. Most két különböző mentalitás áll egymással szemben.

"Ez a választás nem két személy, hanem két különböző program közötti választás" - hangsúlyozta. Van egy politikai párt - jelentette ki -, amelyiknek abból áll a politikája, hogy védekezik. Aki védekezik, az alulmarad. Magyarországnak offenzív, kezdeményező politikát kell folytatnia, és megtalálni, miben lehet a legjobb.

Gyurcsány Ferenc szerint Komárom-Esztergom megyének az a nagy tanulsága és tapasztalata, hogy van, amikor nem lehet megvédeni egy korábbi pozíciót. Felhívta a figyelmet arra, hogy Tatabánya, Komárom, Dorog nehéz helyzetben volt a 90-es évek elején, majd megtanulták, hogyan legyenek sikeresek. Szerinte ma azt látni, hogy Komárom-Esztergom megyében az elmúlt évek egyik legdinamikusabb iparosodási folyamata játszódott le.

Lesz egy politikai vezetés - jelentette ki -, amely nem a védekezésre fordítja az energiát, hanem arra, hogy amikor a verseny elkerülhetetlen, akkor jobbak legyünk, mint a többiek. "A Magyar Szocialista Párt a védekezés vesztes stratégiája helyett a versengés győztes stratégiáját kínálja tízmillió magyarnak annak érdekében, hogy fölemelkedhessen, megerősödhessen ez az ország" - mondta a miniszterelnök.