Orbán megemelné a diákhitelt

2006.03.10. 11:02

300 ezerről 450 ezer forintra kellene emelni a diákhitel felvehető összegét - mondta Orbán Viktor, aki csütörtökön a fiatalokat érintő kérdésekről beszélt egy fórumon. Emellett azt is mondta a Fidesz elnöke, hogy a Fidesz kormányra kerülése esetén úgy segítené a fiatalok elhelyezkedését, hogy a pályakezdőket foglalkoztató cégeknek az első két évben nem kellene tb-járulékot fizetniük.

Igazi kortárs magyar politikára van szükség, mert mára alig áthidalható szakadék kezd kialakulni a fiatalok és a politika között - jelentette ki csütörtökön az Országépítő találkozások budapesti fórumán Orbán Viktor.

Fidesz elnöke a Liszt Ferenc tér egyik kávézójában, a Cafe Vianban tartott fórumon fiatalok előtt arról beszélt: 300 ezerről 450 ezer forintra kellene emelni a diákhitel felvehető összegét, a kamatok tekintetében pedig vissza kellene térni az előző ciklusban alkalmazott gyakorlathoz, amely szerint a jegybanki alapkamatot fél százalékkal haladhatja meg a diákhitel kamata.

Emellett közölte azt is, hogy szerinte a középiskolások pályaválasztását úgy kell segítenie a kulturális kormányzatnak, hogy minden évben közzéteszi, milyen esély van később elhelyezkedni a különböző egyetemeken szerzett diplomákkal.

Hozzátette: a Fidesz kormányra kerülése esetén úgy segítené az oktatásból kikerülő fiatalok elhelyezkedését, hogy a pályakezdő fiatalokat foglalkoztató cégeknek az első két évben nem kellene társadalombiztosítási járulékot fizetniük. Az elképzelések között - tette hozzá - olyan program is szerepel, amellyel a külföldön dolgozó "tehetséges agyakat" ösztöndíjakkal, kutatóintézetekkel visszahívnák Magyarországra.

Orbán Viktor az oktatásról szólva kifejtette: Európa egyik legizgalmasabb egyetemi városává lehetne alakítani Budapestet, azzal, ha a nyugat-európai diákokat egy jobb színvonalú, de az európainál olcsóbb képzésekkel csábítjuk ide.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK