Három pártnál már ismertek a jutalomhelyek

Vágólapra másolva!
A négy parlamenti párt közül három, az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ már nyilvánosságra hozta országos listáját, az MDF ezt csak szombaton teszi meg. Az MSZP-ben látványos kiesők nem lesznek. A Fidesznél viszont több váratlan döntés is született: Mikola István a második helyet kapta, Tölgyessy Péter pedig nem szerepel a listán. Emellett viszont több, a Fidesz szövetségeseként induló kisebb szervezet is előkelő helyet kapott, megelőzve régi fideszeseket is. Az SZDSZ a régi arcok helyett fiatalokkal és nőkkel frissítette fel országos listáját.
Vágólapra másolva!

Az MSZP országos lisája idén rendhagyó módon készült: a szervezetek ajánlásait figyelembe véve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyedül állította össze a névsort, egyeztetve Hiller István pártelnökkel. Korábban az elnökségben, majd a választmányban is hosszú polémia bontakozott ki arról, hogy ki hányadik helyet kapja, megyék kötöttek szövetségeket, hogy jelöltjeiket néhány hellyel előrébb tudják vinni. Most viszont olyannyira korrektnek tartotta a párt a névsort, hogy az eredeti javaslatot egyetlen ponton sem változtatta meg.

"Látványos kiesők" nem lesznek az MSZP-ben. Medgyessy Péter volt miniszterelnök visszavonul, Doszpot Péter volt sztárrendőr évek óta mondja, hogy neki nem jött be a politika, Csabai Lászlóné nyíregyházi polgármester pedig szintén önként döntött úgy, hogy inkább a városára koncentrál. Miután a szocialisták országos listáján mindenki felvonul, aki számít, az egyéniből és területi listákról bejutó képviselők miatt bruttó 80 helyet tekintenek befutónak. Ilyen módon kétséges a reformkörös Géczi József Alajos, az elnökségi tag Kállai Katalin, a Fejér megyei elnök Szabados Tamás, a pilótából képviselővé lett Vári Gyula vagy Jánosi György volt választmányi elnök mandátumszerzése. Ők nehezen nyerhető körzetet kaptak, és a területi listán sem jutottak biztos bejutó helyhez.

1. Gyurcsány Ferenc
2. Hiller István
3. Szili Katalin
4. Lendvai Ildikó
5. Horn Gyula
6. Kiss Péter
7. Szekeres Imre
8. Simon Gábor
9. Juhász Ferenc
10. Újhelyi István
11. Veres János
12. Lamperth Mónika
13. Mandur László
14. Vitányi Iván
15. Mécs Imre
16. Steiner Pál
17. Vadai Ágnes
18. Mesterházy Attila
19. Puch László
20. Kapolyi László
21. Gráf József
22. Csizmár Gábor
23. Csiha Judit
24. Szűcs Erika
25. Csákabonyi Balázs