27 fideszes győzködésről tud az MDF

2006.03.13. 17:10

Az MDF belső vizsgálata szerint 27 képviselőjelöltjüket keresték meg fideszesek, hogy rábírják őket, lépjenek vissza. Azt nem árulták el, hogy ki ez a 27 jelölt. Herényi Károly azt mondta, az üggyel kapcsolatos dokumentumokat ügyvédi letétbe helyezték, és csak akkor közölnek neveket, ha a jelölteket atrocitás éri.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője közölte, hogy lezárult a Bagó-ügy után elrendelt belső vizsgálat. E szerint eddig 13 megyében, összesen 27 esetben fordult elő, hogy a demokrata fórum jelöltjeit megpróbálták rábírni fideszes riválisaik, hogy lépjenek vissza. Az MDF-es politikus elmondta azt is, hogy már a jelöltállítás kezdeti szakaszában, az említett 27 eseten kívül is történtek megkeresések, s többen ezért nem vállalták az MDF-es jelöltséget.

Herényi a részletekről csak annyit árult el, hogy Budapesten, Baranya, Tolna, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Zala, Vas, Békés és Veszprém megyében fordult elő, hogy az MDF-es jelölteket különböző módszerekkel, fenyegetéssel, zsarolással vagy ígérgetéssel megpróbálták rábírni arra, hogy ne induljanak a választásokon.

Azt azonban nem árulta el, hogy kiket is akart visszelépésre bírni a Fidesz. Azt mondta, azért nem beszél erről, mert nem akarják, hogy a programok helyett a zsarolási ügyekről szóljon a kampány hátralévő része. Herényi közölte: ügyvédi letétbe helyezték a 27 esetről készült anyagot, és ha "csak egy haja szála is görbül" a jelölteknek, akkor nyilvánosságra hozzák a részleteket is.

Kiderült az is, hogy olyan konkrét bizonyítékokkal nem rendelkezik az MDF a Herényi által említett 27 esetben, mint a Bagó-ügyben. Az ügyvédi letétbe helyezett anyag a jelöltek beszámolója - mondta a frakcióvezető, hozzátéve: az MDF ezt 100 százalékig hitelesnek tekinti.

Herényi Károly közölte: "A Fidesz a rossz emlékű szocialista "három t" (tűrés, tiltás, támogatás) gyakorlatát hozta vissza, csak itt a t-k jelentése változott némileg: először tapogatóznak, aztán tiltanak, végül támogatásukról igyekeznek biztosítani" - mondta.

A politikus megfogalmazása szerint a tapogatózás azt jelentette, amikor egyszerűen csak arról érdeklődtek a fideszes politikusok, hogy az MDF-es jelölt tényleg indul-e, elég ajánlószelvényt gyűjtött-e már. A másik eszköz a tiltás volt, ekkor zsarolni, fenyegetni kezdték a jelöltet. Herényi állítása szerint volt, akit adócsalással vádoltak meg, vagy lejárató kampányba kezdtek ellene. A támogatás pedig különböző, főként önkormányzati pozíciók kilátásba helyezése volt.

Mivel Herényi nem közölt neveket, csak annyit tudni, hogy Romsics Imre kalocsai jelölt volt az egyik, akit megpróbált rábírni a visszalépésre Bagó Zoltán. Romsics erről hangfelvételt készített. Az ügy miatt Bagót visszaléptette a Fidesz. Emellett még egy soproni eset vált ismertté: Nagy Tamás nem kapott meg egy önkormányzati intézményvezetői állást, állítása szerint azért nem, mert nem akart visszalépni a jelöltségtől.

Komáromi Gergely

KAPCSOLÓDÓ CIKK