Készülnek a pártok is az ünnepre

Vágólapra másolva!
Óriászászlók, nemzeti színekbe csomagolt Lánchíd, a Nemzeti dal kinyomtatása muzeális nyomdagépeken, honvédkiképzés - ezzel készül az állam a március 15-i nem hivatalos ünnepségekre. A pártok közül Budapesten a Fidesz és az MDF tart központi megemlékezést, az MSZP és az SZDSZ nem mozgósít tömegeket március 15-én. A politikusok többsége választókerületében ünnepel.
Vágólapra másolva!

Már kedden kezdődnek a március 15-i programok: a Kossuth téren már áll a "nemzet kokárdája", amelyre bárki feltűzhet egy piros vagy fehér virágot. Tavaly több mint tízezren keresték fel a Parlament előtt álló többméteres kokárdát. Este 8-tól a Roosevelt téren, az Akadémia parkolójában Koncert a forradalomért címmel lép fel a Republic együttes.

Március 15-én a szokásoknak megfelelően reggel fél 10-kor felvonják a nemzeti zászlót, de azért van némi újdonság: a 18 méteres zászlórudat 22 méteresre cserélték, a 4-szer 2 méteres lobogó pedig nagyobb lett, 5-ször 2,5 méteres. A téren közjogi méltóságok megkoszorúzzák a Kossuth-emlékművet, majd ünnepi menet indul a Magyar Nemzeti Múzeum kertjébe az Alkotmány utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Deák tér-Károly körút-Múzeum körút útvonalon.
A Múzeumkertben 11-kor kezdődik a Hittel és tudással a nemzetért című állami ünnepség, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mond beszédet.

A Parlamentben délután 2-től adják át a Kossuth- és Széchenyi-díjakat. Este 8-kor az Operaházban mond beszédet Sólyom László köztársasági elnök, majd átadják a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, Érdemes Művésze és Babérkoszorús Írója díjakat. Ezt követi az ünnepi díszelőadás, amelyet élőben közvetít a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Duna Televízió.

A nem hivatalos programok részeként déltől a Múzeumkertben történelmi múltidéző és kulturális eseményekkel várják a családokat: lesznek régi fegyverek, lehet nyergelést, katonanótákat tanulni vagy kézműves foglalkozásokon részt venni. A korabeli Pilvax kávéházról készült fotók előtt a forradalom jeles személyiségeinek másaival közös fényképet készíttethetnek. A színházi jelmeztárban a szabadságharcról szóló verseket, dalokat visznek színre. A színpadon bábműsort, valamint zenés, táncos produkciókat adnak elő.

A Nemzeti Galéria Duna felé eső homlokzatán Magyarország két legnagyobb, egyenként ezer négyzetméteres nemzeti színű zászlaja lesz látható A forradalom színei program keretében. A Lánchídon, vagyis a forradalom hídján a szokásos kétoldali zászlódíszítésen túl egy méter széles piros-fehér-zöld színű anyaggal tekerik be a hidat tartó láncsort. Pestről indulva Budáig 12 stációban, a 12 ponthoz kapcsolódva idézik fel a forradalmi nap eseményeit. A Szendrey Júlia képével jelzett installációnál például olyan gyöngykokárdát készíthetnek, amilyet ő készített Petőfi Sándornak a forradalom előestéjén, a nyomdász-installációnál pedig muzeális nyomdagépen lehet kinyomtatni a Nemzeti dalt.

A pártok politikusai többnyire választókerületükben ünnepelnek. A szocialista párt hagyományaihoz híven nem tart központi megemlékezést; a kiemelt ünnepségnek a szerda délutáni Pilvax kávéházban tartott rendezvény számít: a Szabad Sajtó Alapítvány díjátadásán ott lesz Hiller István pártelnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.

A Fidesz viszont nagy tömeget vár szerdán délután 2-re a Budai Vár tövébe, a Dózsa György szoborhoz, ahol beszédet mond Orbán Viktor pártelnök.

A szabad demokraták a Károly körúton álló Liberálisok Házában tartanak több megemlékezést. Ott mond beszédet Kuncze Gábor fél 5-kor, a 3-kor kezdődő Március 15. és a siker című rendezvényen pedig Kóka János gazdasági miniszter is részt vesz. A legtöbb embert délután 1-re várják a Petőfi-szoborhoz, a Március 15. térre: ezen a megemlékezésen a párt fővárosi prominensei és sok vidéki politikusa is részt vesz.

Az MDF szokásához híven a Bem téren tartja központi megemlékezését 17 órakor. Almássy Kornél, az MDF budapesti elnökének köszöntője után lovas huszárok vezetésével felvonulás indul a Várba, ahol a Kapisztrán téren Dávid Ibolya pártelnök mond ünnepi beszédet este fél 8-kor. A MIÉP szintén szokásos helyén, a Hősök terén ünnepel délután 3-tól; felszólal Csurka István pártelnök. A Munkáspárt honlapján nem szerepel megemlékezés.