A Fidesz értelmezi Mikola kijelentését

Vágólapra másolva!
Nem osztják a Fideszben a miniszterelnök-helyettesi posztra jelölt Mikola István véleményét, aki a vasárnapi kongresszuson arról beszélt, hogy húsz évre megoldódna minden, ha a határon túliak szavazhatnának. A Fidesz hivatalos álláspontja: abban támogatják a határon túli magyarokat, amit ők fontosnak tartanak.
Vágólapra másolva!

"Ha négy évre nyerni tudnánk, és (...) utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden megoldódna" - fogalmazott Mikola István a Fidesz vasárnapi kongresszusán, nagy tapsot aratva. Hétfőn azonban kiderült: a párt miniszterelnök-helyettesjelöltje magára maradt véleményével. Igaz, Mikola bizonytalanságát jelezte, hogy a kérdéses mondatnál közbeszúrta, hogy "és most Martonyi Jánosra nézek", mintha jóváhagyást várna a volt külügyminisztertől.

Orbán Viktor viszont hétfőn este a köztévé műsorában azt mondta, ilyen elképzelés nem szerepel a Fidesz programjában, ráadásul a választójogi szabályok megváltoztatása kétharmados többséget igényel, és ezért a határontúliaknak adandó szavazati jog nincs is napirenden. Rogán Antal kampányfőnök a Fidesz választási programját idézte, amelyben az áll, hogy a határon túli magyarokat abban támogatják, amit ők fontosnak tartanak, márpedig eddig nem kértek választójogot. A kérdésre, hogy ezek szerint Mikola István nem ismeri a Fidesz programját, Rogán azt felelte, hogy vasárnap megszavazta.

Orbán Viktor kabinetfőnöke, Navracsics Tibor pedig egy hétfő reggeli rádióműsorban szónoki fordulatnak nevezte Mikola István szavait. Navracsics hangsúlyozta: a Fidesz nemzetpolitikájának alapja a határon túli magyar szervezetek véleményének megkérdezése.

Maga Mikola István hétfőn, Várpalotán az MTI kérdésére azt mondta: "Életvédő program a nemzeti együvé tartozás, én pedig egy Mikola István által készített beszédet mondtam, nem szerepel a Fidesz programjában." Hozzátette, hogy vasárnap sok minden másról is beszélt, "ami nagyon fontos, és a Fidesz Magyar Polgári Szövetségnek a programjában is szerepel", majd kijelentette, hogy a kérdésről nem kíván többet mondani.

A többi párt szavazat-vásárlásról beszél

Az MSZP, az SZDSZ és az MDF is élesen támadta a fideszes miniszterelnök-helyettesjelölt szavait. Gál J. Zoltán, a szocialisták kampányának kommunikációs vezetője vasárnap azt mondta: leleplező volt a kijelentés, vagyis, hogy elvárja a Fidesz-kormány majdani külügyminiszterétől, hogy szavazati jogot adjon a határon túli magyaroknak. Ez alapján kijelenthető, hogy a Fidesz számára a nemzeti kérdés szavazat-vásárlásról szól - tette hozzá a szocialista politikus.

Szili Katalin, a parlament szocialista elnöke szintén megszólalt az ügyben, és azt mondta: Mikola István felrúgta azt a megállapodást, amelyet határon túli és a magyarországi képviselők kötöttek 2005 szeptemberében, a kárpát-medencei magyar képviselők fórumán, miszerint a határon túli magyarság sorsának ügyét nem teszik kampánytémává.

Erre reagálva Rogán Antal azt mondta, méltatlan a házelnököt ilyen helyzetbe hozni, hiszen ő az egyedüli MSZP-s politikus, akinek morális hitele van ebben a kérdésben. Emlékezetes, hogy 2005 decemberében a szocialisták elutasító álláspontjával szemben Szili Katalin lelkiismeret szerinti szavazásra buzdított a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson.

Az SZDSZ közleményében úgy fogalmaz: Orbán Viktor helyettese most végre bevallotta, mit jelentenek számára az erdélyi, a felvidéki, a vajdasági, és a többi, határon túl élő magyarok: ötmillió újabb szavazatot Orbánra. A liberális párt szerint húsz év egyeduralom biztosítása az egyetlen céljuk.

Bíráló hangú nyilatkozatot adott ki az MDF-es Csapody Miklós is: "Mikola István nemcsak a határon belül élőket sértette meg azzal, hogy szavazatukat fölöslegesnek, zárójelbe tehetőnek tekintené akkor, ha a határon túli magyarok is választójoggal rendelkeznének. Legalább ennyire megsértette a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarokat is, akiket pusztán egy irányba szavaztatható, politikai nézetek nélküli szavazógépnek tekintett" - az MDF-es képviselő közleményében.

Nagy Szilvia