Kerítésfestésre várnak fiatalokat

Vágólapra másolva!
Április végén Magyarországon is megrendezik az Önkéntes Fiatalok Napját, amelyre jelentkezőket várnak, akik hajlandók közösségi munkát végezni, például parkokat rendbe tenni, virágot ültetni, vagy éppen kerítést festeni.
Vágólapra másolva!

Idén első alkalommal Magyarország is csatlakozik az Önkéntes Fiatalok Világnapjához, amelyet a világ több mint 100 országában rendeznek meg. A "Közöd! Önkéntes Fiatalok Napja" című rendezvény keretében a jelentkezők április 29-én, szombaton valamilyen közhasznú önkéntes munkával járulnak hozzá településük fejlődéséhez.

A rendezvény koordinátora a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány az egész országból várja fiatalok, szülők és iskolák jelentkezését. Az eseményhez csatlakozók április 29-én, szombaton valamilyen közhasznú önkéntes munkát végeznek, ami a helyi igények alapján lehet egy park rendbetétele, virágültetés, kerítésfestés vagy akár programok szervezése a helyi közösségük számára.

A nemzetközi program, amelynek fővédnökei közé tartozik Kofi Annan ENSZ főtitkár, arra is irányul, hogy elismertesse az aktív fiatalok munkáját.