Ismét befogadják a kárpótlási kérelmeket

Vágólapra másolva!
Nyolc év után négy hónapos időtartamra ismét lehetővé válik a kárpótlási igények benyújtása egy januárban elfogadott törvény alapján, amelynek végrehajtási rendeletét kedden fogadta el a kormány - olvasható a kormányszóvivő közleményben.
Vágólapra másolva!

A lehetőség azokat érinti, akiknek a hozzátartozója a magyar hatóság politikai önkénye miatt vesztette életét; deportálás, szovjet kényszermunka ideje alatt halt meg; vagy aki a II. világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból munkaszolgálatot teljesített.

Az újabb igénybenyújtási lehetőség nem változtat a kárpótlási szabályokon, nem változik a jogosultak köre, sem a kárpótlásra jogosító jogcímek. Arról van szó csupán, hogy a kárpótlási törvényben meghatározott korábbi határidőt sokan önhibájukon kívül mulasztották el: 85 ezer fölött van azoknak a száma, akik azért nem tudták érvényesíteni a kárpótlási igényüket, mert nem álltak rendelkezésükre azok a dokumentumok és igazolások, amelyek a kérelem jogosságát bizonyították volna. Az elmúlt nyolc évben viszont újból megnyíltak az egykori szovjet levéltárak, a levéltári anyagok hozzáférhetővé váltak, így egyre több jogosult tudja igazolni a kárpótlási igényét.

A jogosultak a szükséges adatlapot az Igazságügyi Hivatal fővárosi és megyei hivatalaitól vagy a külföldi magyar külképviseletektől igényelhetik, vagy letölthetik a www.karpotlas.hu internetes oldalról. A kérelmüket 2006. március 31. és július 31. között a Központi Igazságügyi Hivatal Kárpótlási Főosztályához nyújthatják be. Hathónapos ügyintézési határidő alatt a Központi Igazságügyi Hivatal elbírálja az igényt, a kifizetésekről pedig a Hadigondozottak Közalapítványa gondoskodik. A négyhónapos határidő jogvesztő, tehát lejárta után, azaz július 31. után már nem lesz lehetőség újabb igények benyújtására.