Bűnösnek érzi magát Mortimer

Vágólapra másolva!
Akár tíz évet is kaphat a kedden kezdődő büntetőperben a Mortimer néven elhíresült fiú, aki ellen emberölés kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség. Gy. Mihály tavaly májusban a 21-es buszon szúrt át karddal egy roma fiút, miután szóváltásba keveredtek. A fiú a keddi tárgyalás elején közölte, bűnösnek érzi magát, de nem szándékos, hanem gondatlan emberölési kísérletben. A megszúrt fiúról viszont a tárgyaláson kiderült, hogy korábban - épp késsel való fenygetésért - jogerősen elítélték.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Mortimer és bátyja a bíróságon

"Bűnösnek érzem magam" - mondta keddi tárgyalásán Gy. Mihály, aki ellen emberölés kísérlete miatt emelt vádat még tavaly decemberben a Fővárosi Főügyészség. Az időközben nagykorúvá vált, Mortimer néven elhíresült fiúra akár tíz év börtönbüntetés is kiszabható. A másodrendű vádlott a fiú testvére, Gy. László, akit emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolással vádolnak.

A bírónak adott válaszaiból később kiderült, hogy Mortimer csak gondatlan emberölés kísérletében érzi magát bűnösnek, a szándékosságot, mellyel az ügyész vádolja, tagadja.

Vádlott: megrándult a busz

A jelentős visszhangot kiváltó bűneset május 8-án, a fővárosi 21-es buszon történt, amikor a Moszkva téren lévő megállóban egy hatfős, katonai jellegű ruhát viselő társaság egyik tagja karddal átszúrt egy 15 éves roma fiút. A rendőrség elfogta a bűncselekménnyel gyanúsított 17 éves törökbálinti - magát szintén romának valló - szakközépiskolást, aki egy be nem jegyzett, Mathias Rex nevű hagyományőrző társaság tagjaként társaival éppen kardvívást gyakorolni indult a Normafához.

A kamaszfiú vallomásában arról beszélt, hogy a 15 éves áldozat feltűnően nézte őt és társait, miközben egyikük pénzt számolt. Mortimer saját elmondása szerint megkérdezte, hogy "Mit nézel?", mire azt a választ kapta, hogy "huszonöt". A vádlott visszakérdezett, hogy mi 25, a válasz pedig az volt, hogy az idő. Gy. Mihály azt mondta, ekkor kést látott az áldozatnál, aki állítólag a következőket mondta: "ha még egyszer kérdezel, el lesz vágva mindegyikőtök nyaka".

Fotó: MTI
A bíró kérdez

Mortimer állította, hogy a szúrás baleset volt, mert a busz rándult egyet, ő éppen nem tudott kapaszkodni, mert egyik kezében a csoportvezetője által használt kard, míg a másikban egy pajzs volt. Állítása szerint a jármű "megrándulásakor" véletlenül szúródott a kard a fiatal fiúba. A karddal egyébként olyan súlyos sérülést okozott, hogy a sértett lépét el kellett távolítani. Emiatt a fiú ügyvédje polgári jogi igényt nyújtott be 3 millió forintos nem vagyoni kártérítésről, mondván a sértett élete sokkal nehezebbé vált a beavatkozás után.

Korábban elítélték a sértettet

A 16 esztendős sértett, P. József azt állította a bíróság előtt, hogy ő nem tett fenyegető kijelentést a hatfős társaság felé, kés sem volt nála, sőt, még az időre vonatkozóan sem mondott semmit. Egyszerűen csak egyszer ránézett a buszon mögötte ülő társaságra, és kérdésükre, hogy mit néz, mindösze annyit felelt: semmit. Állítása szerint ezután minden ok nélkül jött a szúrás.

A bíró kérdéseire a megszúrt fiú többször ellnetmondásba keveredett korábbi vallomásával, és egy esetben a tényekkel is. A bíró többször feltett kérdésére, miszerint volt-e nála aznap kés, és egyáltalán: szokott-e kést magánál hordani, azt állította, hogy nem. Ezt követően a bíró felolvasott egy jogerős ítéletet, és annak hátterét. Eszerint P. Józsefet 2003-ban súlyos testi sértéssel való fenygeteésért 10 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték, amelyet 3 évre felfüggesztettek.

Fotó: MTI
A sértett tavalyi kórházi kezelésekor

A jogerős ítélet szerint - amely ellen akkor nem fellebezett a vádlott - P. József egy tőle is fiatalabb fiút késsel kényszerített, elvette a kerékpárját, és megzsarolta, hogy a családja megöli, ha nem értékesít bizonyos tárgyakat, amelyeknek az árát neki kell majd átadni. P. József a keddi tárgyaláson azt mondta: korábban sem volt nála kés, és 2005 májusában sem.

A szembesítéskor - egymás szemébe nézve - is fenntartotta mind a vádlott, mind a sértett az eset körülményeire vonatkozó állításait. A bíró ezért eredménytelennek nyilvánította a szembesítést.

Mortimer a hagyományőrzőknek köszönheti egészségét

A tárgyaláson megszólalt a vádlott édesapja is. Elmondta, hogy fia koraszülöttként, izomsorvadásos betegséggel jött a világra, ezért ösztönözték később arra, hogy sportos elfoglaltságokkal javítsa az egészségét. Emiatt kezdett járni a hagyományőrző körbe is, ahol kardvívást tanult, az apa szerint nagyrészt ennek köszönheti egészségét. A bíró felolvasta a most 12. osztályos Mortimer tanárainak jellemzését a fiúról. A vádlott magatartása eszerint mindig példás volt.

A vádirat szerint Mortimer 2001 óta középkori harci eszközöket gyűjtött, és a kardvívást is gyakorolta. A bűncselekményt egy négy centiméter széles, 80 centiméter pengehosszúságú egyélű karddal követte el. A tárgyaláson Mortimer azt állította, hogy nála eredetileg csak fakard volt, a fém fegyver a társaság vezetőjéhez tartozott, azt véletlenül vette elő. Elismerte ugyanakkor, hogy mikor a kezében volt a kard, már látta, hogy az a mellette ülő vezetőjének a fémfegyvere.

Gy. Mihály testvére ellen azért emeltek vádat, mert ő volt az, aki a Mortimer társai által elrejtett kardot felkutatta, majd megsemmisítette. Azt egy gyorsvágóval több darabba vágta szét, és a házban a hűtőláda alá a pincében rejtette el a darabok egy részét, a többit kidobta.

A bíró meghallgatta a másodrendű vádlottat, a 32 éves testvért is. Gy. László elmondta: erkölcsileg nem érzi magát bűnösnek, mert "abban az állapotban csakúgy, mint más, ő is mindent megtett az öccséért". Ellene emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás miatt emeltek vádat.

Lencsés Csaba