Kormányprogrammá tennék a gyerekszegénység elleni tervet

2006.03.21. 16:27

Már az új parlamenti felállás kialakulása utáni első három hónapban kormányprogramot készíttetne Gyurcsány Ferenc a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program alapján. A terv kidolgozásáért Ferge Zsuzsa akadémikus felelt, aki több száz szakember, civil és gyerek segítségével 25 évre szóló programot alkotott.

"Úgy tűnik, hogy  talán ebből lesz valami" - nyugtázta Ferge Zsuzsa akadémikus Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédét a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program keddi szakmai bemutatóján.

Gyurcsány kijelentette, hogy kormányprogramot kell alkotni a gyermekszegénység ellen kidolgozott tervből, ez pedig a kormányalakítást követő, első három hónap feladata lesz. Gyurcsány Ferenc októberben kérte fel a program kidolgozására Ferge Zsuzsát. A terv jelenlegi, még nem végleges változa több száz szakember, civil és gyerek segítségével készült el. A szociológus professzor hangsúlyozta, hogy munkájuk eddig szigorúan szakmai jellegű volt, a kormányfő most először nyilvánított véleményt róla.

"Nem vette eddig senki a bátorságot vagy a fáradságot, hogy szembenézzen az egyik legnagyobb és legáltalánosabb társadalmi problémával: a terjedő és mélyülő szegénységgel" - kezdte hozzászólását Gyurcsány. A miniszterelnök arról beszélt, hogyan lehet összebékíteni a versenyképességet és a szociális igazságosságot. Felhívta a a figyelmet arra, hogy a szegénység nem a piacgazdaságból fakad, már a nyolcvanas évek első harmadában megjelent a két legjelentősebb negatív folyamat: a társadalmi különbségek növekedése, és az egyenlőt- lenségek újratermelődése az oktatási rendszer közvetítésével.

A 25 évre szóló generációs program első lépéseként a szakemberek megfogalmaztak egy hároméves, rövidtávú tervet is. Ez a szegénység mélységét hivatott csökkenteni, döntően szociálpolitikai eszközökkel, többek között az ingyenes étkeztetés kiszélesítésével, a családi pótlék összegének rendszeres emelésével. A hosszú távú program a szegénység kiterjedtségét próbálja mérsékelni, ehhez viszont Gyurcsány Ferenc szerint már nem elég a szociálpolitika, képzésre és munkahely-teremtésre is szükség lesz. "Korlátozott erőforrások mellett, azt kell nézni, hogy hol, milyen társadalmi befektetésnek van a legnagyobb haszna" - magyarázta meg a miniszterelnök, miért éppen a gyermekszegénység ellen kell elsőként felvenni a harcot. A kormányfő gyorsan hozzátette, hogy e kijelentés ellenére természetesen "nem haszonban méri a szociálpolitikát".

A tervhez költségbecslés is készült már, amely hamarosan részleteiben is olvasható lesz a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program honlapján. Ferge Zsuzsa kedden 80 milliárd forintos pénzszükségletről beszélt. Az akadémikus elmondta, hogy a tervezés során a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogyan lehet a kevés pénzt elosztani úgy, "hogy annak értelme is legyen".

"Nem jó az, hogy egy iskolában az egyik gyerek ingyen eszik, a másik meg pénzért" - jegyezte meg a szociológus professzor. Ferge Zsuzsa korábbi nyilatkozataiban azzal indokolta a rászorultsági rendszer fokozatos megszüntetésének szükségességét, hogy a papíron feltüntetett anyagi helyzet sokszor nem fedi a valóságot, ennek ellenőrzése pedig az adminisztráció miatt több pénzt vinne el, mintha minden gyerek megkapná az adott juttatást. Azt is nehéz megállapítani, hogy mekkora jövedelem alatt számít valaki szegénynek: akinek csak kevéssel van többje a meghúzott határnál, az valójában ugyanúgy rászorulónak mondható. A módszer Finnországban már bevált, Európában ott a legalacsonyabb a szegény gyerekek aránya.

A Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Programon további egy éven át dolgoznak majd a szakértők, ezalatt pontosítják, részletesebbé teszik a tervet. Ferge Zsuzsa szerint a munkájukat nehezíti, hogy az ország statisztikai adatokkal való ellátottsága meglehetősen rossz, egyetlen adat sincs például arról, hogy milyen iskolai végzettséggel rendelkező szülők gyermekei tudnak enni az iskolákban.

Janecskó Kata

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK