Lerakták a 4-es metró alapkövét

Vágólapra másolva!
Lerakták a 4-es metró alapkövét hétfőn a fővárosban, egyúttal az Etele téren megkezdődött az alagútfúró pajzs helyének kialakítása. A teljes metróvonal 2010-re fog elkészülni.
Vágólapra másolva!

A 4-es metró alapkőletételén Demszky Gábor főpolgármester és Medgyessy Péter volt kormányfő vett részt. Az utókornak szánt hengerbe helyezték a tízállomásos metróberuházás helyszínrajzát, a 2003-as és a 2005-ös metrótörvényt, valamint a négy országos napilap egy-egy hétfői példányát is.

A 4-es metró Etele tér - Baross tér közötti első szakasza 2009 végéig, a Bosnyák térig tartó vonal egy évvel később készül el. A teljes beruházás áfa nélküli összege 312 milliárd forint, az első szakasz pedig 236 milliárd forintba kerül majd - közölte Gulyás László, a BKV 4-es metró programigazgatója.

A 4-es metró alagútfúrása mellett idén több állomás, köztük a Gellért téri és a Fővám téri építése is megkezdődik - mondta Demszky Gábor, aki kitért arra is, hogy a metróépítés 6 500 új munkahelyet teremt, és a beruházás során 7 400 föld alatti parkolóhely épül. Összességében 1,8 millió embernek, budapestieknek és az agglomerációban élőknek teszi majd könnyebbé az életét, közlekedési lehetőségét a 4-es metró - tette hozzá a főpolgármester.