Batiz vitatja az ügyészség döntését

Vágólapra másolva!
Nem vet fel semmiféle aggályt a miniszterelnök cége által kötött szerződés és nem ütközik a jó erkölcsbe sem a kormányszóvivő szerint. Batiz Andrásnak az a véleménye, hogy a Legfőbb Ügyészség mostani döntése saját, korábbi állásfoglalásával került ellentmondásba, mert 2004 áprilisában még úgy vélték, hogy a Szalay utcai ingatlanra vonatkozó szerződés nem sérti a jó erkölcsöt. Az ügyészség hétfőn jelentette be, hogy pert indít a miniszteelnök cége ellen egy korábbi ingatlanszerződés miatt.
Vágólapra másolva!

Hétfőn a Legfőbb Ügyészség bejelentette, hogy polgári pert indít a miniszterelnök tulajdonában lévő Altus Rt. és a Közlönykiadó Kft. jogutódja, a Humán-Jövő Kht. ellen. Ezt azzal indokolták, hogy álláspontjuk szerint felvetődik a közérdek sérelme a két cég által a Szalay utcai, volt miniszterelnöki hivatal egyik szerződésével kapcsolatban. Több más, szintén a Szalay utcai ingatlannal kapcsolatos szerződés pedig a jó erkölcsbe ütközik az ügyészség szeirnt.

Az ügyészség bejelentése után Batiz András kormányszóvivő közleményt adott ki, amely szerint a Legfőbb Ügyészség saját korábbi állásfoglalásával került ellentmondásba, amikor a kancellária tulajdonában lévő Közlönykiadó és az Altus Rt. között, a képviselői klub helyiségeinek bérletére vonatkozó, 1995-ben kötött, majd 2005-ben megszűnt szerződést kritizálta. Ezzel szemben, a kormányszóvivő szerint a Miniszterelnöki Hivatal szakértőinek álláspontja következetes: a szerződés semmiféle aggályt nem vet fel, azt jogszerűen kötötték, majd annak lejártakor jogszerűen is számoltak el egymással a felek.

A kormányszóvivő közleménye szerint Polt Péter maga is úgy vélte még 2004 áprilisában, hogy a Szalay utcai ingatlanra vonatkozó lízing- és bérleti szerződés nem sérti a jó erkölcsöt, ezért a semmisség megállapítása iránti kereset benyújtása alaptalan. Az azóta eltelt mintegy két évben mindössze három körülmény változott Batiz szerint: Gyurcsány Ferencet miniszterelnöknek választották, a Közlönykiadó jogutódja és az Altus Rt. a fent említett bérleti szerződést lezárta és elszámolt egymással, emellett kéthetes közelségbe kerültek a parlamenti választások.

Az említett, 2005-ös elszámolás alapját igazságügyi szakértői intézeti szakvélemény képezte, amely számot adott arról, hogy akkori értéken mennyi bérleti díjat fizetett ki a Miniszterelnöki Hivatal cége, és mekkora értékű beruházást, fejlesztést hajtott végre az Altus tulajdonát képező ingatlanon. Ennek értelmében, a bérlő állami cég több mint 6 millió forint különbözet megfizetését igényelte a bérbeadótól, aki ennek eleget tett - állította a szóvivő. Batiz megjegyezte azt is, hogy ezt a szakértői véleményt a Legfőbb Ügyészség nem kérte be vizsgálódásához.

A kormányszóvivő szerint a szerződés tehát jogszerűen zárult le, mint ahogy jogszerűen, a közvagyon és a közérdek védelmét szem előtt tartva is köttetett. A kancellária szerint sem a jó erkölcsön, sem a közérdeken nem esett csorba - vélte a kormányszóvivő.

Deutsch-Für Tamás fideszes politikus az ügyészségi bejelentést követően "az igazságosság, a tisztesség és a törvényi normák maradéktalan betartása jegyében" felszólította, illetve felkérte Gyurcsány Ferencet: ne várja meg a polgári jogi eljárás végét, hanem "önként adja vissza a magyar államnak, az adófizető polgároknak törvénysértő módon, bűncselekmény-gyanús körülmények között szerzett vagyonát, és vonja le következtetéseket azzal kapcsolatban, hogyan képzeli közéleti tevékenységét". Deutsch-Für felszólította a kormányfőt, hogy "ne bújjon a kormányszóvivő, vagy az MSZP szóvivője mögé" hanem ő maga magyarázza meg a nyilvánosság előtt ezeket az ügyeket.

Nyakó István, az MSZP szóvivője viszont úgy vélte, Deutsch-Für Tamásnak elnézést kellett volna kérnie Gyurcsány Ferenctől. Nyakó szerint ugyanis a Legfőbb Ügyészség bejelentése Deutsch-Für minden fantazmagóriáját megsemmisítette, amikor ismét elutasította beadványait. Az MSZP szóvivője annak ellenére, hogy az ügyészség pert indít, úgy vélte, Deutsch-Für erőlködését nem koronázta siker.

Nyakó ezzel arra utalt, hogy az ügyészség hétfői tájékoztatásából kiderült: befejeződött a Gyurcsány érdekeltségi körébe tartozó Nomentana nevű cég vizsgálata. Az ügyészség szerint bár felmerülhet az okirat-hamisítás gyanúja, az ügy elévült, ezért nem vizsgálódnak tovább a céggel kapcsolatban. A Nomentana Bt. 1992-ben kft.-vé akart átalakulni, de a cégbíróság jogerősen elutasította az erre irányuló kérelmét. A cég ennek ellenére 1993-tól 1995-ig használta a kft. megnevezést. A Fidesz által vitatott másik ügyben, a Fittelina nevű cég ügyében a feljelentésben adócsalás gyanúja szerepelt, az ügyészség azonban bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást.