Lezárták a pesti alsó rakpartot

Vágólapra másolva!
Lezárták a pesti alsó rakpartot és a budai alsó rakpartnak is újabb szakaszát kellett lezárni a Duna magas vízállása miatt. A főpolgármester a legmagasabb szintre, harmadfokúra emelte az árvízvédelmi védekezést.
Vágólapra másolva!

Lezárták a pesti alsó rakpartot a Duna magas vízállása miatt csütörtök délután. A Duna vízszintjének emelkedése miatt csütörtök délelőtt a budai alsó rakpart újabb, a Margit híd és a Halász utca közötti szakaszát is le kellett zárni. Szerdán már lezárták a Mozaik utca és a Margit híd közötti szakaszt.

Az árvízvédelmi védekezést a főpolgármester csütörtökön a legmagasabb szintre, harmadfokúra emelte. Demszky Gábor a Fővárosi Védelmi Bizottság ülését követően közölte: a gátőröknek folyamatosan jelenteniük kell, hogy hol szükséges a védvonalak megerősítése, a szakemberek figyelik, hol van szivárgás.

Az előrejelzések szerint a Duna hétvégén várhatóan vasárnap elérheti majd 804 centimétert. Négy éve a Duna vízszintje 848 centiméter volt. A főpolgármester a legveszélyeztetettebb területeknek nevezte a Római-part hullámtér területét, valamint a Margitszigetet. Az előbbi helyen a lakóknak fel kell készülniük arra, hogy ki kell költözniük. A Római-partra eddig hatezer homokzsákot vittek ki. Arról is szólt, hogy nem tudják védeni a szentendrei szigetcsúcsot, a Hajógyári sziget és a Népsziget pedig veszélyben van 800 centiméteres vízállás felett.

A rakpartok lezárása miatt a Kiskörúton úgy állítják át a közlekedési lámpákat, hogy hosszabb időre kapjanak zöld jelzést az arra közlekedők.