Keddre várják a tetőzést Budapesten

2006.04.03. 18:56

A négy évvel ezelőtti rekordot már megdöntötte a Duna vízállása Budapesten, pedig a tetőzést csak keddre várják. A kormány vészhelyzetet hirdetett a rendkívüli árvízveszély miatt a Duna felső szakaszán. Ez felhatalmazást ad a polgármestereknek, hogy saját hatáskörben rendeljenek el kitelepítést, ráadásul állami támogatásban is részesülhetnek. Összefoglalónkban a víz által körbevett településekről is olvashat beszámolókat.

 A Duna Budapestnél már hétfőn délután elérte 848 centit, vagyis a 2002-es rekordot. Kedd hajnalban a Margitszigetnél már 857 centiméter volt a vízállás. Az árvíz jelenleg a Visegrádtól Szentendréig tartó szakaszon, vagyis a Dunakanyarban okozza a legtöbb gondot. Az érintett szakaszon 13 településen van érvényben a legmagasabb, vagyis harmadfokú árvízvédelmi készültség.

Reich Gyula, az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője az [origo]-nak elmondta: a rendkívüli helyzet oka, hogy az idén a sok éves átlagot meghaladó hó hullott, a Duna vízgyűjtőjében pedig öt-hat balatonnyi hó halmozódott fel. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy nagy meleggel és heves esőzéssel későn érkezett meg a tavasz.

Reich Gyula hétfőn röviddel este 10 óra előtt elmondta azt is, hogy az éjszaka folyamán nem várható drámai változás árvízi szempontból, kritikus helyzet kialakulásától nem kell tartani, a legnagyobb gondot továbbra is a dunakanyari települések vízállása jelenti.

Az árvízveszély miatt a kormány árvízvédekezési vészhelyzetet hirdetett hétfőn délután. A vészhelyzet a Dunán a Komárom-Esztergom-Budapest-Tass szakaszra, illetve az Ipoly folyón Ipolytölgyes és a torkolat közötti szakaszra terjed ki. A veszélyhelyzet kihirdetése arra ad felhatalmazást, hogy az érintett területek polgármesterei, illetve Budapest főpolgármestere bizonyos döntéseket a képviselő-testület előzetes jóváhagyása nélkül meghozhassanak. A vészhelyzet lehetővé teszi a kitelepítés elrendelését, valamint közlekedési, utazási korlátozás bevezetését is.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elmondta: az árvízi veszélyhelyzetben arra is lehetőség nyílik, hogy a védekezés költségeit ne egyedül az önkormányzatok állják, hanem ahhoz támogatást kapjanak a kormánytól is. A kormányfő, miután meglátogatott több veszélyeztetett települést elmondta: az árvízveszély súlyos Budapest környékén, katasztrófahelyzetről azonban egyelőre nem beszélhetünk. Demszky Gábor már vasárnap kérte a kormánytól a vészhelyzet, valamint a hajózási tilalom elrendelését. A kormányfő vasárnap még azt mondta, hogy erre még nincs szükség.

Nehezen megközelíthető települések

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az [origo]-nak elmondta: az áradó Duna miatt nem lehet megközelíteni a szentendrei szigeten fekvő Kisoroszit, a 840 lelket számláló falut teljesen körbevette a víz. Ugyancsak nehezen közelíthető meg közúton Tahitótfalu és Leányfalu. A Pest megyei Surányból, amelyet az árvíz miatt szintén nem lehet megközelíteni közúton, hétfőn mentőhelikopterrel szállítottak egy másfél éves gyereket a budapesti László Kórházba. A kisgyermeket kiszáradás miatt kellett gyorsan kórházba juttatni - közölte Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője.

A Komárom-Esztergom megyei Dömös és Pilismarót településeken az ivóvíz minőségének romlása miatt vízkorlátozást rendeltek el hétfőn. Az ivóvízébe bejutott a Duna vize, így a két településen biztonsági okokból megtiltották az ivóvíz fogyasztását. Az ivóvizet délután négy órától lajtoskocsikkal és palackokban szállítják több napig a két település mintegy 2500 lakosának - közölte Grosschmid Sándor megyei tisztifőorvos.

Az OKF szóvivője szerint - kedd reggelig - az árvíz és belvíz miatt kitelepítettek száma 516-ra  nőtt. A hétvégén többek között Szentendréről, Szigetmonostorról, a Római-partról és a Népszigetről kellett összesen 165 embert kitelepíteni, kizárólag azokat, akik hullámtérben laktak. A védekezésben országszerte közel 10 ezer ember vesz részt, köztük vízügyesek, tűzoltók, katasztrófavédelmi szakemberek és katonák.

Veszélyben a Margitsziget és a Római-part

Fotó: Sáling Gergő
Építik a gátat Szentendrén

A fővárosban a Margitszigeten és a Római-parton a legrosszabb a helyzet. Bátori Marianna, a védekezés szakmai irányítását végző Fővárosi Csatornázási Művek szóvivője az [origo]-nak elmondta: a Margitszigeten 3 nap alatt sikerült felépíteni a 9 méteres, ideiglenes körgátat, amely várhatóan megvédi a szigetet. A Margitsziget továbbra is le van zárva a látogatók elől. Bátori szerint minderre a katasztrófa-turisták, vagyis a bámészkodók miatt volt szükség, akik megnehezítették a védekezési munkákat.

A Csatornázási Művek szóvivője elmondta: a Római-parton lezárták az összes kaput, vagyis azokat a bejárókat, ahol a védvonalon keresztül megközelíthető a hullámtér. A kapukat gerendákkal és agyaggal zárják el. A hullámtér egy részét, valamint az itt található házakat elöntette a víz. A fővárosban a szennyvízelvezetés egyelőre sehol nem jelent problémát.

Budapesten hétfőn a szivárgó víz miatt le kellet zárni a Batthyány téri és a Margit hídi HÉV-megállót. A BKV vezérigazgatója szerint a metró Batthyány téri kijáratának lezárására is sor kerülhet. A metró közlekedését azonban akkor is fenntarthatják, ha esetleg a Batthyány téri metrómegállót le kéne zárni - közölte a BKV. Hétfőn a Bem József térnél a csatornákon keresztül visszaszivárgó víz miatt az útkereszteződésben mintegy 30 centiméteres magasságban állt a víz. A Margit híd alatt szintén 30 centiméteres víz állt az úton.

Árad a Tisza is

Az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője szerint a Tiszán jövő héten várható rendkívüli áradás. A Tisza fölső szakaszán Vásárosnamény térségében vasárnap este tetőzött a folyó, ekkor 834 centiméteres vízállást mértek, azóta megindult a lassú apadás. A Záhony alatti szakaszon azonban továbbra is árad a folyó, így az Újlőrincfalva és Zemplénagárd közötti szakaszon mindenhol harmadfokúra emelték a készültségi fokozatot.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK