Vágólapra másolva!
Ömlik a víz a Batthyány téri aluljáró és a HÉV-állomás plafonjából. Emiatt holnaptól lezárják a gyalogos aluljáró egy részét. A BKV vezérigazgatója szerint attól nem kell tartani, hogy a víz nyomásától beszakad a födém. Az aluljárót és metrómegállót nemrégiben újították fel, de a födémszerkezet szigetelését nem végezték el. A HÉV csak a Margit hídig jár, de a megálló itt is zárva, felszállni a sínek között lehet a felszínen. A Bem rakparton több helyen a csatornákból feltörő víz akadályozza a közlekedést.
Vágólapra másolva!

"Uram, a BKV-st kérdezze, ez nem az én dolgom. Én felelősségem teljes tudatában nem mondhatok semmit" - mondta egy biztonsági őr az [origo] tudósítójának, aki a Batthyány téri aluljáróban tájékozódott, ahova a Duna magas vízállása miatt betört a víz. Az aluljáró Dunához legközelebb eső lejárata és a HÉV-végállomás közötti szakaszt már le is zárták. A Dunával párhuzamos fal mellett két helyen is homokzsákokkal rekesztettek el egy-egy részt, vízcsobogást hallani - jelentette az [origo] tudósítója a helyszínről.

Biztonsági okokból holnaptól lezárják a Batthyány téri gyalogos aluljáró egy részét - jelentette be közleményében a BKV Zrt. Lezárják a 2-es metró állomási bejáratától a Dunapart felé eső gyalogos aluljáró szakaszt, valamint a HÉV állomás előtti területeket. Keddtől az aluljáróban található pénztárak is zárva tartanak. Ugyanakkor zavartalanul megközelíthető a 2-es metró Batthyány téri állomása a tér felöli mozgólépcsőről.

"Egy elektromos kábelnek a védőcsatornája, egy 10-15 centiméteres eternit cső vezeti be ide a vizet" - mondta korábban az MTI-nek Aba Botond, a BKV vezérigazgatója. Az igazgató szerint kizárt, hogy a víz nyomásától beszakadjon az aluljáró födémszerkezete, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy a mennyezet károsodni fog. Aba Botond szerint az is kizárt, hogy a néhány méterre lévő metróbejárót is elérje a víz. Ha ez mégis megtörténne, kapukkal zárhatják le az átjárót.

"Nem szabad oda benézni"

Az aluljáró a metró felé járható, ám a jegypénztárakkal és a metrólejáróval szemben, a tér közepén lévő lejárat aljában egy ötször tíz méteres területet is elkerítettek az utazóközönségtől - préselt falapokkal. Az emberek azonban be-bekukucskálnak a lapok illesztéseinél. Tudósítónk ottjártakor egy BKV-kabátos férfi nevetve odaszólt a leskelődőknek: "Azt mondta a Demszky, hogy nem szabad oda benézni." A fal mögött egy háromszor három méteres területet kerítettek körbe homokzsákokkal, a zsákok között lefektetett nejlonfólián több centiméteres víz áll, amely láthatóan a plafonról folyt le.

Nagy Tihamér, a HÉV főmérnöke szerint 8-10 liter folyik be másodpercenként. A HÉV-szerelvények ezért csak a felszínen közlekednek. Az aluljárót és a HÉV-állomást a 2005-ös metrórekonstrukcióval egy időben újították fel. A programban azonban nem szerepelt a födémszerkezet szigetelése, annak ellenére, hogy 2002-ben a mostanihoz hasonlóan beszivárgott a Duna vize - mondta a főmérnök.

"Ezt el kell viselni"

A vízömlés helyszínén sajtótájékoztatót tartó Demszky Gábor arra a kérdésre, hogy a födémszerkezetet miért nem újították fel tavaly, illetve a főváros tervezi-e, hogy a jövőben ez megtörténik, a következőt mondta. "Ezt el kell viselni és utólag elhárítani a károkat." Demszky Gábor szerint át kell gondolni, hogy a viszonylag ritka rendkívüli katasztrófahelyzetek miatt megéri-e egyáltalán újraszigetelni a HÉV-állomás födémszerkezetét. A főpolgármester hozzátette, hogy a hiba elhárítása után a főváros kártérítést kér a kivitelezőtől.

A téren a felszínen az aluljáróba vezető lejáratokat homokzsákokkal kerítették körbe, csak azt a részt hagyták szabadon, ahol az emberek közlekednek. A tér közepén lévő üvegkalitkában szivattyú zúg.

Az utasok közül sokan megállnak fotózni, a homokzsákokat, a vízbefolyásokat vagy éppen azt a táblát fényképezik - ki digitális géppel, ki telefonjával -, amelyen ez a felirat olvasható: "A Duna magas vízállása miatt a HÉV csak a Margit hídig jár."

"Csak vidéken se legyen baj"

Ilyen tábla amúgy a felszínen is van, ahol egy sárga fényvisszaverő mellényt viselő BKV-alkalmazott is igyekszik segíteni az utasoknak abban, hogyan juthatnak el a HÉV-hez, amelynek a Margit hídtól északra, a felszínen, a vágányok között alakítottak ki ideiglenes végállomást. Egy BKV-s őr szerint a Margit hídi megálló plafonjából is ömlik a víz. Az ideiglenes állomáson megafonokból tájékoztatják az utasokat a vonatok érkezéséről és indulásáról. Az utasok hosszú sorokban, zokszó nélkül sétálnak a megálló felé, ahol a parton kötelet feszítettek ki, hogy nehogy valaki beleszédüljön az alig pár méternyire hömpölygő folyamba.

"Egyáltalán nem bánjuk, hogy sétálnunk kellett a Duna parton, mert tök jó napos idő van" - mondta az [origo]-nak két kamasz, akik a Batthyány tértől sétáltak el a HÉV ideiglenes végállomásáig. Egy Szentendrére igyekvő középkorú nő szerint "itt Pesten nem lesz semmi gond - azt az egy két szivárgást leszámítva - csak vidéken se legyen baj".