Tömeges baleset történt Kecskemétnél

Vágólapra másolva!
Tizenhét jármű ütközött össze hétfő reggel Kecskemét határában, a helyszínelés miatt az 52-es utat teljesen lezárták. A rendőrségi vizsgálat még tart, de valószínűleg az okozta a balesetet, hogy a nagy ködben egy autós szabálytalanul kezdett előzni.
Vágólapra másolva!

Négyen súlyosan, négyen könnyebben megsérültek abban a balesetben, amely hétfőn reggel történt Kecskemét határában az 52-es úton, ahol 17 gépjármű ütközött - közölte a katasztrófavédelem. A balesetet szenvedett járművek között kamionok, utasokkal teli buszok és személygépkocsik is vannak - mondta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, Geiger János.

A helyszínelés teljes útzár mellett folyik - mondta az [origo]-nak Mihályné Bornemisza Eleonóra rendőrszázados. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerint valószínűleg az okozta a balesetet, hogy egy Dunaföldvár felől érkező autó meg akarta előzni az előtte haladó járművet, de közben összeütközött a szemből érkező kamionnal. A baleset reggel 6.40-kor történt, amikor nagy köd volt az úton, ezért a három karambolozott járműbe csúsztak bele a többiek - közölte a sajtószóvivő.

A 17 gépjármű közül két busz, két kamion, a többi tizenhárom személyautó, és még ezen felül is történtek koccanások - mondta a jelenleg is a helyszínen tartózkodó rendőrszázados. Ketten könnyebben az egyik buszon sérültek meg, míg a személyautók utasai közül ketten könnyű, négyen súlyos sérülést szenvedtek.

A szóvivő szerint még pár órán át biztosan lezárva tartják az utat, mire a helyszínelés és a sérült járművek elszállítása befejeződik.