Korainak tartja az SZDSZ a posztjai piszkálását

Vágólapra másolva!
A kiélezett választási hajrának tudja be Magyar Bálint oktatási miniszter, hogy a miniszterelnök a szerdai vitában azt mondta, hogy egy szocialista minisztert látna szívesebben az oktatási tárca élén. Magyar Bálint és Kuncze Gábor is úgy nyilatkozott az [origo]-nak, hogy még nincs itt az ideje, hogy a következő kormány minisztereiről beszéljenek. Magyar Bálint arról nem nyilatkozott, hogy mit tesz majd, ha ismét lehetőséget kap a tárca vezetésére.
Vágólapra másolva!

Visszafogottan reagáltak az SZDSZ-es politikusok - maga az érintett, Magyar Bálint is - Gyurcsány Ferenc azon kijelentésére, miszerint szívesebben látna szocialista politikust az oktatási tárca élén

Gyurcsány Ferenc erről a szerda esti miniszterelnök-jelölti vitában beszélt, ahol azt mondta, hogy versenyképes középiskolákra és színvonalas felsőoktatásra van szükség, ennek megvalósításához pedig egyre inkább úgy látja, hogy szocialista politikusnak kell vezetnie az oktatási tárcát.

"Hogy egy klasszikust idézzek, a hídon akkor kell átmenni, amikor már odaértünk" - reagált Magyar Bálint oktatási miniszter Gyurcsány szerdai kijelentésére. "Ha újra lehetőséget kapunk a kormányalakításra, a két párt vezetői majd pár hetes tárgyalás után megállapodnak róla, hogy melyik területet melyik párt kapja" - tette hozzá.

Magyar Bálint arról nem akart nyilatkozni, hogy mit tesz majd, ha újra felajánlják neki az Oktatási Minisztérium vezetését. "Már az is ritka ajándék, hogy kétszer lehettem miniszter" - mondta.

Az oktatási miniszter szerint természetes, hogy a pártok vezetői azt gondolják, hogy minden pozícióra van alkalmas emberük, nincs ez másképp az SZDSZ-nél sem. A kampány végéhez közeledve nagyon kiélezett küzdelem folyik a voksokért, ami Magyar Bálint szerint magyarázat lehet Gyurcsány kijelentésére.

"Az oktatás azon kevés területek közé tartozik, ahol reformok indultak el, ezek sok konfliktust váltanak ki" - mondta az oktatási miniszter, aki azt is hozzátette, hogy az SZDSZ továbbra is elkötelezett a reformok továbbvitelében. "Az ellenzéki pártok nem értenek egyet ezekkel a reformokkal, a szocialisták pedig nem egységesek" - mondta az oktatási miniszter.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke is korainak tartja, hogy a következő kormány személyi kérdéseiről essen szó. "Először meg kell nyerni a választásokat, utána pedig a koalíciós feleknek el kell készíteniük egy programot. Ebben a programban az SZDSZ továbbra is az oktatási reformok mellett áll majd" - mondta az [origo]-nak Kuncze Gábor.

Az SZDSZ-es politikusok által említett megvalósított oktatási reformok közé tartozik a felsőoktatási felvételi rendszerének megváltoztatása, a kétszintű érettségi bevezetése és az alsó tagozatos diákoknál a szöveges értékelés bevezetése is.

A koalíció maradása esetén egyébként is elképzelhető, hogy átrendeződik a minisztériumok leosztása. Ez egyrészt lehet a sokat hangoztatott kormányzati reform eredménye, és az is közrejátszhat, hogy az SZDSZ közölte, csak úgy hajlandó koalícióra lépni, ha megkapja az egészségügyi miniszteri posztot. Ez bonyolíthatja a helyzetet, egészségügyi kérdésekben - a programok alapján legalábbis - ugyanis jóval nagyobb a nézetkülönbség, mint az oktatási ügyekben.

Tiefenthaler Eszter