Szavazásra buzdított Gyurcsány és Orbán

2006.04.07. 18:07

Szavazásra buzdított Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is pénteken a kampánycsend előtt. Mindkettő azzal érvelt, hogy ha otthon maradnak az emberek, akkor megnő a riválisok győzelmi esélye.

Kampányzárót tartott a Vörösmarty téren az MSZP budapesti szervezete. Molnár Gyula, az MSZP fővárosi elnöke a Kossuth-nótát idézve azt mondta: mindnyájunknak el kell menni, szavazni. Azt is mondta, hogy nincs taktikázás az első fordulóban, majd a másodikban döntik el, hogy hol segítenek koalíciós partnerünknek. Közölte: három és fél millió emberrel beszélt, és mindenki azt mondta, hogy nem kell Budapest-minisztérium, ehelyett olyan kormány kell, amelyik segíti a fővárost.

Hiller István pártelnök szerint mindenkinek el kell menni szavazni, aki nem akarja, hogy Orbán Viktor visszatérjen, nem elég otthon izgulni. Magyarországnak nyugalomra és biztonságra van szüksége, ennek az MSZP a záloga - mondta.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt arról beszélt, hogy az elmúlt 16 év legszorosabb választási küzdelme lesz a mostani, ezért szerinte is mindenkinek el kell menni szavazni. Mint mondta, akik azt akarják, hogy a következő kormányt Orbán Viktor vezesse, azok elmennek szavazni. Ezért akik azt akarják, hogy a következő kormányt Gyurcsány Ferenc vezesse, azoknak is el kell menni - mondta.

Arra kérte az embereket, hogy mondják el mindenkinek, hogy "Magyarország előtt két út áll. Nem mondom, hogy az egyik járhatatlan, de az egyik a múltba, a másik a jövőbe vezet. Az MSZP az utóbbit követi." A tömeg beszéde alatt többször is azt skandálta, "húzzunk bele". Ekkor Gyurcsány a tömeghez fordult, és azt mondta: "Imádlak benneteket." A tömegből erre többen visszakiabáltak: "Mi is." Azzal zárta szavait: "Istenemre mondom, megcsináljuk."

Orbán is szavazásra buzdított

Fotó: Fábián Évi
Orbán egy korábbi celldömölki fórumon

"Én holnap és holnapután is felkeresem minden ismerősömet, fölhívom minden barátomat, hazamegyek a falumba, mindenkivel, akivel csak tudok, beszélek, és megkérem őket, hogy vasárnap menjenek el választani" - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, pártja választási kampányzáró nagygyűlésén Egerben. A Fidesz elnöke az egri Dobó István téren arra kérte a jelenlévőket: kövessék példáját, és beszéljenek a családtagjaikkal, rokonaikkal, munkatársaikkal, barátaikkal, hogy szavazzanak vasárnap - jelentette az MTI.

"Mindenkit vegyenek rá arra, hogy jöjjenek el április 9-én, mert a változást csak együtt érhetjük el" - mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta: a Fidesz az elmúlt években minden fontos csatát megnyert. Emlékeztetett az európai parlamenti választásokra, az időközi önkormányzati választásokra. Közölte: "megnyertük szinte az összes időközi választást". 

Úgy fogalmazott: "az ellenfél botor módon kihívott bennünket egy nagygyűlés-versenyre. (...) A legutolsó kétmenetes nagy csatánkat is megnyertük. (...) Meg akartuk mutatni az országnak végre, hagy lássák szemtől-szembe és pőrén, milyen politika is van ma Magyarországon. Milyen politikai erővel is állunk szemben, és mindenki láthatta az agresszivitást, a durvaságot, a sértegetést. Kimutatták, kimutatták a foguk fehérjét. (...) És aztán egy nappal később megmutattuk az országnak, kik vagyunk mi".

Hozzátette: "szerénytelenség nélkül mondhatjuk, jószerivel nekünk volt és nekünk van az ország bajaira megoldást nyújtó programjavaslatunk, amely mögött elegendő társadalmi támogatás van". Orbán Viktor kitért arra, hogy sikeres és szolidáris magyar államra van szükség, a szükségesnek mondott új magyar politikát pedig úgy jellemezte, hogy az felelős, sikeres, és nem nézi le az embereket. A Fidesz elnöke szerint a mostani magyar politika felelőtlen, és lenézi az embereket.

Orbán Viktor szerint az is elvárható az új magyar államtól, hogy legyen mindenkié. "Ne a szocialistáké vagy a polgári érzelmű embereké, a magyar állam legyen mindenkié, pártállásra való tekintet nélkül legyen szolidáris minden magyar emberrel" - fogalmazott. Beszéde végén Orbán Viktor azt mondta: ha valaki nem a változásra szavaz, akkor a munkanélküliségre, az újabb áremelésekre, a "további lenézésre, a bennünket sértegető politikára" szavaz.

[origo]/MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK