Örültek Orbánnak a csüggedt hívek

Vágólapra másolva!
Négy éve a Millenáris Parkban, ezúttal az újpesti Rekk Centerben állította fel választási központját a Fidesz, ahonnan az [origo] folyamatosan frissülő tudósítást ad a választási estén.
Vágólapra másolva!

0.10 A Fidesz választási központjában, miközben televízión nézték, ahogyan Gyucsány Ferenc bejelenti az MSZP választási győzelmét, elkeseredés lett úrrá. Amikor azonban megérkezett Orbán Viktor az aulába, kitörő lelkesedéssel köszöntötték. Orbán azt mondta, köszönetet kell mondani mindenkinek, aki elment szavazni, mert kiállt a demokrácia mellett.

Nyolc-tíz napja még minden közvélemény-kutatás szerint vesztésre állt a Fidesz, a vesztesnek tűnő állást sikerült ledolgozni és döntetlen közelire hozni - mondta. Így megmaradt a remény a második fordulós győzelemre szerinte.

Az első elemzések szerint 109 mandátum sorsa maradt függőben a második fordulóra. Ebből a Fidesznek 75-öt kell megszereznie a győzelemhez. 2002-ben éppen 75 mandátumot szerzett a Fidesz, akkor ez nem volt elég, de most ennyire van szükség - mondta Orbán, aki szerint erre van esélyük. Amikor ehhez a mondatához ért, a tömegből valaki felkiáltott: "Igen." Majd a többiek is kiabálni kezdtek: "igen, megcsináljuk". Mikor Orbán befejezte mondandóját, a
korábban csüggedt tömeg hangos éljenzésben tört ki.

23.00 Este 11 előtt nem sokkal megérkezett Orbán Viktor is a választási központba. Egyelőre azonban eldugták az újságírók elől, úgy tudjuk, hogy megvárja Gyurcsány Ferenc nyilatkozatát, és csak ezt követően áll a nyilvánosság elé.

22.15 Egyre feszültebb a hangulat a Fidesz választási központjában. Az utcán várakozó, időközben több ezer fősre duzzadt tömeg továbbra is éljenez, ha a kedvező eredmények érkeznek a Fideszről, ugyanakkor már egyre többen csalódottan beszélnek, attól tartanak, hogy elmarad a kormányváltás.

Többen már az MDF-nek is szurkolnak, amikor a párt eredménye éppen 4,99 százalékon állt, a tömeg azt kiabálta: gyertek be, gyertek be! Kora este viszont, amikor a tamási választókerület részeredményeit ismertették a tévében, és Dávid Ibolya csak a harmadik helyen állt, többen hangosan éljeneztek, és megjegyzéseket tettek az MDF-re.

Nem csak az utcán várják az eredményeket, hanem a Rekk Centerben is, ahol a párt által meghívott vendégek figyelik az óriáskivetítőket. Mindig arra a tévécsatornára kapcsolnak, ahol éppen a Fidesz központját mutatják. A benti tömegben is egyre többen aggódnak, ahogy elmarad a kormányváltás, de ha éppen jó hír érkezik a Fidesz jelöltjeiről, itt is hangos örömujjongással fogadják az eredményt.

20.45

Fotó: MTI
A központ előtt volt sok szimpatizáns

Több száz szimpatizáns várja a Fidesz rendezvényének helyszínén, az újpesti Rekk Centerben a választások eredményét. A tömeg felállva nézi a választás eddigi eredményeit egy óriáskivetítőn, a Hír Tv adásából tájékozódnak az itt lévők.

Amikor a Fidesz számára kedvező részeredményeket ismertettek a televízióban, akkor hangosan ujjongtak, nagy tapsot kapott Áder János vagy Tállai András is, akik vezetnek választókerületükben az eddigi részerdemények alapján. Amikor az ő eredményiket ismertette a televízió, többen ria, ria, Hungária kiálltással üdvözölték az eredményt, volt, aki úgy kiáltott fel, gyerünk, ez az. Amikor viszont a pártra nézve kevésbé előnyös adatokat ismertetett a televízió, akkor hangosan pfújolt az egyre gyarapodó tömeg.

20.00

A szavazás lezárása után Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője köszönetet mondott azoknak, akik elmentek szavazni. Szerinte aki elment voksolni, megüzente, hogy nem lehet megfélemlíteni. Kiemelte, hogy többen mentek el szavazni, mint 1990-ben, 1994-ben, 1998-ban, és többen, mint az uniós választásokon, és többen, mint több nyugati országban ez szokás.

Komáromi Gergely