A Fidesz kikerüli Dávid Ibolyát

Vágólapra másolva!
Nem az MDF országos vezetőivel, hanem a párt helyi jelöltjeivel kezd tárgyalásokba az együttműködésről a Fidesz. Azt szeretnék elérni, hogy a harmadik helyen végzett fórumosok visszalépjenek a Fidesz javára, és a többi kerületben pedig támogassák nagyobbik ellenzéki pártot.
Vágólapra másolva!

Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője azt mondta, mind a 110 egyéni választókerületben, ahol lesz második forduló, tárgyalásokat kezdeményeznek helyi szinten az MDF-fel az együttműködésről. Ahol az MDF nem jutott a második fordulóba, ott azt szeretnék elérni, hogy a Fideszt segítsék az MDF szavazói és helyi kampánycsapatai is.

40 választókerületben várhatja a második fordulót a harmadik helyről az MDF-es jelölt, ezeken a helyeken a Fidesz azt szeretné, ha visszalépnének a fórumosok. Az [origo] kérdésére, hogy esetleg az önkormányzati választásokon viszonoznák-e az esetleges visszalépéseket, Deutsch-Für azt mondta, hogy közös célokról van szó, nem pedig ellenszolgáltatásokról.

Hock Zoltán, az MDF alelnöke kedden azt mondta az MTI-nek: szerinte nem az MDF felelős azért, ha a Fidesz elveszti a választást. "Egy olyan zsákutcába nem szeretnénk belemenni, ami most már arról szól, hogy szinte csak az MDF a felelős azért, ha a Fidesz elveszti a választásokat" - mondta.

Hock hozzátette: az MDF kedden válaszol a Fidesz együttműködést felajánló, előző nap érkezett levelére, ennek tartalmáról azonban nem közölt semmit. Megjegyezte: ha komolyak lennének a Fidesz szándékai, akkor konkrét javaslatot is megfogalmaztak volna. Elmondta azt is: csütörtökön ismét tárgyalnak jelöltjeikkel annak érdekében, hogy közösen alakítsanak ki álláspontot az esetleges visszaléptetésekkel kapcsolatban.

Még nincs válasz a levélre

Dávid Ibolya kedd estig még nem válaszolt a Fidesz levelére. A nagyobbik ellenzéki párt a választás első fordulója után, hétfőn fordult rövid levélben az MDF-hez, melyben a két párt közötti választási egyeztető megbeszé- léseket szorgalmaz. Hock Zoltán, a párt elnökhe- lyettese kedd estére, vagy szerda délelőttre ígérte a választ.

Bár Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfőn közölte, az elnökség azt javasolja állva maradt jelöltjeinek, hogy ne lépjenek vissza a fideszes induló javára, egyáltalán nem tűnik biztosnak, hogy ezt sikerül érvényesíteni mindenhol. Az MDF gyulai jelöltje, Pocsay Gábor például már bejelentette, hogy a fideszes Tóth Imre támogatására biztatja szavazóit. A politikus azzal indokolja döntését, hogy szerinte a jelenlegi kormány csődbe vitte az országot. Pocsay úgy tudja, Békésben, de más megyékben is különböző egyeztetéseket folytatnak egymással az MDF képviselőjelöltjei.

Hock a visszalépéssel kapcsolatban közölte: az MDF elnöksége nem kötelező érvényű, politikai döntést hozott, s ez ügyben nem hívnak össze választmányi ülést, mivel a kérdésben a testület nem hozhat döntést. Elmondta azt is: tudomása szerint eddig egy MDF-es jelölt sem jelezte visszalépési szándékát.

Az elnökség többségi döntésével szembe megy Gémesi György, Gödöllő polgármestere is, aki a Fidesz-KDNP-MDF jelöltként a szavazatok 48,3 százalékát szerezte meg az első fordulóban, és esélyes arra, hogy két hét múlva újra képviselővé válasszák. Gémesi az [origo]-nak elmondta, szerinte az elnökség érzelmi döntést hozott. Érthetetlennek nevezte, hogy amikor lehetőség nyílna nagyon jó feltételek mellett tárgyalni a párt értékelvű konzervatív programjának megvalósításáról, az elnökség még csak nem is hajlandó rá.