Csütörtökig várnak a hezitáló MDF-esek

Vágólapra másolva!
Bár a terv szerint csak csütörtökön döntene az MDF országos egyeztető tanácskozása arról, hogy központi vagy helyi szintű döntés szülessen a visszalépésekről, hárman megelőzték az informális megbeszélést, és máris a fideszes jelöltek támogatására biztatták a szavazóikat. A háttérben egyéb megállapodások is körvonalazódnak, de a jelöltek túlnyomó többsége tartja a hivatalos irányvonalat.
Vágólapra másolva!

Kedden a Gyulán negyedik helyet szerzett Pocsay Gábor - aki ahhoz túl kevés voksot szerzett, hogy indulhasson a második körben - kérte a választóit, hogy támogassák a fideszes jelöltet, szerdán az orosházi Dominkó Sándor és a siófoki Varga Zsolt jelentette be, hogy visszalép a Fidesz javára. Mindketten a harmadik helyet szerezték meg az első fordulóban.

"Erkölcsileg jogom és lehetőségem is van arra, hogy ezt az egyéni döntést meghozzam" - nyilatkozta az MTI-nek Varga Zsolt, az MDF Somogy megyei elnöke, aki azt is elmondta, hogy mielőtt döntött, beszélt párttagokkal, szimpatizánsokkal, a kerületben élő választópolgárokkal, akik azt a véleményt fogalmazták meg, hogy "az adott helyzetben ez a helyes lépés". Somogyban indult egyébként az MDF frakcióvezetője, Herényi Károly is.

Karsai Péter, az MDF bács-kiskuni elnöke, az országos elnökség tagja az [origo]-nak elmondta, hogy a még állva maradt megyei jelöltjeik nem kötnek különalkukat, hanem elfogadják az országos vezetés döntését. Országos viszonylatban külön esetnek nevezte azokat az MDF-es jelölteket, akik nem párttagok, viszont településükön vezető tisztséget viselnek.

"Ezekre az emberekre rá kellene bízni a döntést. Ők ismerik a helyi politikai klímát, azt, hogy kivel tudnak együtt dolgozni. Nem kívánhatjuk, hogy tartsanak ki, ha ezzel politikailag ellehetetlenülnek a városukban. Ráadásul a helyben hozott listás szavazatokkal már így is hozzájárultak az MDF parlamentbe jutásához" - vélekedett Karsai. Ilyen, egyébként független, de a választáson MDF-színekben induló jelölt például a siklósi, ivádi, sárospataki és jászhidai polgármester.

Marenics János, az MDF siklósi jelöltje az MTI-nek kiadott nyilatkozatában azt írta, csak a csütörtöki tanácskozás után dönti el, hogy visszalép-e a választások második fordulója előtt. Marenics a harmadik helyet szerezte meg a szavazatok több mint 13 százalékával. Utalt nehéz helyzetére, a két nagy tábor részéről rá nehezedő nyomásra, de leszögezte: soha senkinek nem tett olyan kijelentést, amely "a választások végkimenetelét eldöntő voksolásra" biztatta volna visszalépése esetén bármely oldal szavazóit. Ivády Gábor Heves megyei jelölt, Ivád polgármestere pedig a körzet fideszes jelöltjét szólította fel, hogy ő lépjen vissza a javára.

Sokkal kényesebb a döntés azoknak az MDF-es politikusoknak az esetében, akik párttagok és polgármesterek egyszerre, és itt nemcsak Gémesi Györgyről és Sisák Imréről van szó, akik közös Fidesz-KDNP-MDF-jelöltként indultak. Ebbe a körbe tartozik például a Hajdú-Bihar megyei Szeifert Ferenc, Berettyóújfalu, Oláh József, Polgár és a Veszprém megyei Máhl Ferenc, Olaszfalu polgármestere, akiket a hivatalukban megpróbáltunk napközben utolérni, de nem sikerült. Mindazoknak az MDF-es helyi politikusoknak is nehéz próbatétel az országos elnökség döntése, akik az önkormányzati képviselő-testületben már évek óta harmonikusan együttműködnek a helyi Fidesszel.

Karsai Péter Bács-Kiskun megyei elnök ugyanakkor elmondta, a Fidesz a vereséget konstatálva bűnbakot keres. Az MDF nem tűri szó nélkül, hogy a Fidesz áttolja a döglött lovat a térfelükre. Nem ők vesztették el a választást az MSZP-vel szemben, hanem a Fidesz, amely az utolsó pillanatig a kiszorításukon dolgozott. Hivatalosan egyelőre csak három visszalépésről tudni, és Karsai nem is számol lényegesen többel. Makay Zsolt, a párt hajdú-bihari elnöke is arra hívta fel a megyei elnökség nevében a még versenyben lévő helyi jelöltek figyelmét, hogy ne lépjenek vissza, amíg nem kap az országos elnökség elfogadható ajánlatot a Fidesztől.

Az általunk megkeresett megyei pártközpontokban azt mondták, hogy az őszi önkormányzati együttműködésre is vonatkozó fideszes ajánlatokkal szemben csütörtökig mindenképp tartja magukat az MDF-esek többsége. Egy országos demokrata fórumos politikus az [origo]-nak azt mondta, hogy "kicsit előresiettek, akik visszaléptek".

Bogár Zsolt