Kemény feltételeket szabott Dávid Orbánnak

Vágólapra másolva!
Kemény feltételeket szabott Dávid Ibolya a Fidesznek az esetleges választási együttműködésért cserébe. Az MDF elnöke gyakorlatilag összes hangsúlyos ígéretét visszavonatná Orbán Viktorral.
Vágólapra másolva!

Az MDF elnöke szerint pártja csak akkor hajlandó együttműködni a Fidesszel, ha az lemond a tb-járulék 10 százalékpontos csökkentésére és a minimálbér 100 ezer forintra emelésre vonatkozó elképzeléseiről. Dávid Ibolya szerint az ehhez hasonló "felelőtlen ígéretek" tovább súlyosbítanák a magyar költségvetés helyzetét, és csődbe juttatnák a magyar vállalkozásokat. (Dávid Ibolya levele még az előtt került nyilvánosságra, hogy Orbán Viktor bejelentette, hajlandó félreállni, és az együttműködésért cserébe közös miniszterelnök-jelölt állítását javasolja az MDF-fel. Orbán bejelentéséről részleteket olvashat itt.)

Dávid ezen kívül Orbán visszaállamosításra vonatkozó, illetve "tőke- és idegenellenes" megjegyzéseinek visszavonását, valamint az egészségügyi privatizációjára vonatkozó, elutasító álláspontjának felülbírálását kérte. Az együttműködés feltételéül támasztotta azt is, hogy valósítsák meg az MDF korrupcióellenes programját, és hogy a Fidesz szakítson meg minden kapcsolatot a szélsőséges pártokkal (a MIÉP-Jobbikot és a Munkáspártot említette), illetve, hogy Orbán kérjen bocsánatot egy megsértett plébánostól.

Az MDF elnöke szerint ezek az alapfeltételei annak, hogy együttműködjenek a Fidesszel, azt azonban a levélben nem részletezi, hogy milyen típusú megállapodásról lehet szó. Ezzel kapcsolatban mindössze annyit ír, hogy ha Orbán a "nyilvánosság előtt elfogadja a fenti kiinduló feltételeinket, akkor van értelme a tárgyalásnak, és kész vagyok Önnel több lépcsős tárgyalásokat folytatni".

A politikus Orbán Viktornak címzett levelében megismételte, hogy a Fidesz saját politikájának, nem pedig az MDF-nek köszönheti vereségét az első fordulóban, és azt kívánta a Fidesznek, hogy "a következő négy évben induljon el az erkölcsi és politikai megtisztulás útján".

Más kérdés, hogy kedden még úgy tűnt, a Fidesz már le is tett arról, hogy tárgyalni próbáljon Dávid Ibolyával vagy a párt országos vezetésének más tagjaival. A nagyobbik ellenzéki párt ugyanis kedden bejelentette, hogy helyi szinten próbálják meggyőzni az MDF jelöltjeit és szavazóit, hogy a második fordulóban a Fideszt támogassák.

Gémesi: lehetetlen feltételeket szabott az MDF

Gémesi György MDF-es képviselő, aki a szerint pártjának tárgyalnia kellene a Fidesszel, pozitív elmozdulásként értékelte, hogy Dávid Ibolya válaszolt a Fidesz együttműködési kezdeményezésére, ugyanakkor álláspontja szerint az MDF elnöke "teljesíthetetlen feltételrendszert" támasztott. Ez szerinte "külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy nem akar megállapodni".

Gémesi - aki a Fidesz és az MDF közös jelöltje - kedden nyíltan szembeszállt Dávid Ibolyával, amikor az MDF-et azzal vádolta, hogy a Fidesztől való elzárkózásával az MSZP-t segíti hatalomra.

A politikus szerdán is sürgette a tárgyalás megkezdését a két párt között, mivel álláspontja szerint az esetleges megállapodás hatása a választások kimenetelére, az idő előre haladtával egyre csökken. A politikus szerint lényeges, hogy az MDF konzervatív programja a megállapodáson keresztül kormányprogram része lehessen, "ami az országépítés egyik nagy lehetősége". Hozzátette: ennek érdekében garanciák és személyi feltételek biztosítása szükséges, és ez kell, hogy legyen a tárgyalás alapja.