Az MDF-fel közös miniszterelnök-jelöltet akar Orbán

Vágólapra másolva!
Elutasította Dávid Ibolya a Fidesz elnökének javaslatát, amely szerint Orbán félreáll, és közös miniszterelnök-jelöltet állítana az MDF és a Fidesz a második fordulóra. Orbán ezzel szerdán állt elő, de azt nem árulta el hogy kit jelölne. Információink szerint azonban Bod Péter Ákos volt jegybankelnök neve szerepel a Dávid Ibolyához elküldött levélben. Bod Péter Ákos - aki nemrég "népszerűtlen lépések" szükségességéről írt - egyelőre nem erősítette meg ezt, a Fideszhez közel álló Magyar Polgári Együttműködés Egyesület ugyanakkor már tényként kezeli. Orbán az után tette bejelentését, hogy Dávid Ibolya kemény feltételeket szabott a Fidesznek az esetleges választási együttműködésért cserébe.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormányváltás érdekében félreáll, lemond a miniszterelnök-jelöltségről. Mivel az MDF nélkül nem lehet leváltani a kormányt, az MDF viszont nem fogadja el Orbán Viktort közös miniszterelnök-jelöltnek, ezért javasolt a Fidesz elnöksége egy közös jelöltet - mondta Orbán, de azt, hogy kit, nem árulta el.

Az [origo] kérdésére annyit közölt, hogy az MDF oldaláról neveztek meg valakit, aki a pénzügyi válság elhárítására alkalmas személy. A javaslatról szóló levelet személyesen Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke vitte el az MDF-nek.

Az [origo] információi szerint a levélben Bod Péter Ákos - az Antall-kormány idején ipari miniszter és később jegybankelnök - neve szerepel. Bod Péter Ákos közleményben reagált az értesülésre. Ebben az olvasható, hogy "a személyemet érintő sajtóhíreket megerősíteni nem tudom. (...) Egy közös kormányfőjelölt személyéhez a két pártnak, azok testületeinek kell előbb megállapodniuk. A végső felhatalmazást, bárki legyen a közös kormányfőjelölt, a választók adhatják meg, amíg nem történik érdemi fejlemény, nem kívánok ennél többet közölni" - írja.

Értesüléseink szerint nem egyeztettek vele előzetesen arról, hogy elfogadja-e a jelölést. A Fidesz kommunikációs vezetője, Deutsch-Für Tamás ugyan nem erősítette meg, hogy valóban Bod Péter Ákos a javasolt személy, de állítja, hogy pártja előzetesen egyeztetett azzal a személlyel, akit közös miniszterelnök-jelöltnek javasolnak Dávid Ibolya MDF-elnöknek. Deutsch-Für szerint így nem nem állhat elő olyan helyzet, amelyben a Fidesz és az MDF igent mondana közös jelöltre, aki azonban nem vállalná a felkérést.

A Fideszhez közel álló Magyar Polgári Együttműködés Egyesület ugyanakkor közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmaznak, támogatják azt a javaslatot, amely "Bod Péter Ákost, egyesületünk egyik alelnökét, a kiváló közgazdászt, Antall József kormányának volt miniszterét, korábbi jegybankelnököt jelöli a polgári-nemzeti oldal miniszterelnöki posztjára".

Bod Péter Ákos közgazdász egyetemi tanár 1990-91 között ipari miniszter, 1991 és 1994 között pedig a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt, posztjáról a Horn-kormány megalakulása után kényszerült távozásra, még hivatali idejének lejárta előtt. (Pályafutásáról, valamint a gazdaság helyzetéről és a kampányígéretekről szóló véleményéről részletek cikkünk második oldalán.)

Fideszes forrásból úgy értesültünk, hogy Bod Péter Ákos mellett felmerült Csányi Sándor - az OTP Bank vezetője - neve is, de ezt egyelőre elvetették. Csányi esetleges politikai szerepvállalása már korábban is felmerült, de ő tavaly októberben közleményt adott ki, amelyben az állt: "A sajtóban megjelent találgatások kapcsán immáron sokadszor és határozottan közlöm: nem lépek politikai pályára, nem vállalok politikai szerepet." Csányi egyik munkatársa az [origo]-nak Orbán tájékoztatója után azt mondta, a bankvezér ma megerősítette korábbi kijelentését, hogy nem akar poltikai szerepet vállalni.

Hétfőn értesüléseink szerint a Fidesz már felajánlotta az MDF-nek, hogy Dávid Ibolya legyen a kormányfőjelölt. Dávid Ibolya akkor ezzel kapcsolatos kérdésünkre csak annyit mondott: "így születnek a legendák".

Orbán Viktor azt mondta: az első forduló után derült ki a költségvetés valós helyzete, amiből szerinte egyértelművé válik, hogy a Gyurcsány-kormány becsapta a választókat, mert eltitkolta a valódi körülményeket. Úgy vélte, a hétfői adatokból kiderült, hogy "az elmúlt 16 év legnagyobb megtévesztése történt Magyarországon". A költségvetés romokban van, "szó szerint kirámolták a kasszát" - fogalmazott Orbán, aki szerint a pénzügyi válság megakadályozása érdekében mindent meg kell tenni a kormányváltásért. "Ennek nem lehet akadálya sem személyes, sem pártérdek" - mondta a Fidesz elnöke.

"Nem fogjuk hagyni, én személyesen sem fogom hagyni, hogy a jelenlegi kormány tovább vezesse az országot az adósságcsapdába vezető úton, és a végén majd a gyermekeinknek kelljen visszafizetniük a felvett és általuk elköltött pénzt. Nem fogjuk hagyni, én személyesen sem fogom hagyni, hogy a jelenlegi kormány becsapja az embereket és eltitkolja előlük hazájuk és saját személyes pénzügyi helyzetüket. Nem fogjuk hagyni, és én személy szerint sem fogom hagyni, hogy megszorító csomagok formájában az embereknek kelljen megfizetniük a hatalom rossz döntéseinek árát" - mondta Orbán Viktor.

A Fidesz még hétfőn hívta fel tárgyalásokra az MDF-et levélben, amelyre a párt elnöksége szerda reggel - még Orbán tájékoztatója előtt - válaszolt. Ebben a Fidesz programjának több fontos pontjának visszavonását kérték (erről részleteket olvashat itt). Arra a felvetésre, hogy az MDF a levélben nem Orbán Viktor személyét, hanem a Fidesz programpontjait kifogásolta, a Fidesz elnöke sajtóértekezletén azt mondta: "Ha van közös jelölt, akkor lesz közös program is. Az új jelölt dolga lesz összefésülni a programokat."

A költségvetés helyzetére vonatkozó Orbán-nyilatkozat annyiban érdekes, hogy Dávid Ibolya - akit most megpróbál megnyerni magának a Fidesz - szerdai levelében épp azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy a tb-csökkentésre és a 100 ezer forintos minimálbérre vonatkozó "felelőtlen ígéretei" csak még rosszabbá teszik a helyzetet.

Az MDF frakcióvezetője, Herényi Károly rögtön Orbán bejelentése után az [origo]-nak azt mondta, hogy a Fidesz levele vélhetően Dávid Ibolyához fog megérkezni, így annak tartalmáról ő semmit nem tud. Kérdésünkre hozzátette: nem tudja azt sem, kinek a személyére tett javaslatot Orbán. Szép Zsuzsa, a párt sajtófőnöke később megerősítette, hogy a levél megérkezett Dávid Ibolyához.