Gyanús tojások kötötték le a hatóságokat

Vágólapra másolva!
Húsvét előtt fokozott élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket tartottak a hatóságok, és bár minden hatodik bevizsgált termékkel minőségi problémák voltak, az országos főállatorvos szerint a fogyasztók egészsége nincs veszélyben. Idén a legtöbb gond nem a sonkatermékekkel, hanem a tojásokkal volt.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt két hónapban a húsvéti időszak jellemző termékeit vizsgáló célzott minőség-ellenőrzési akciót tartott az Országos Élelmiszer-vizsgáló Intézet. A február elsejétől egészen húsvétig tartó ellenőrzések során főleg a tojást, húskészítményeket, húsvéti sonkákat és az üreges csokoládéfigurákat vizsgálták - mondta az intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján Süth Miklós országos főállatorvos.

Ellenőrizték az élelmiszert előállító üzemeket és a kiskereskedőket is, a fő célterületet azonban a nagykereskedelem, a logisztikai központok és raktárak jelentették. Általában ugyanis itt találják a legtöbb szabálytalanságot, és így itt szabják ki a legtöbb bírságot is: a 2005-ben összesen kiszabott 160 millió forintnyi bírságból összesen 91 millió forintot.

A korábbi tendenciával ellentétben "az idei év slágere" nem a sonka, idén a legtöbb gondot a tojások okozták - mondta újságíróknak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután meghallgatta az OÉVI vezetőinek beszámolóját. A miniszterelnök elmondta, hogy minden hatodik vizsgált élelmiszer kifogásolható minőségileg, minden tizenhatodikkal pedig biztonsági problémák is vannak. A Fidesz közleményt adott ki Gyurcsány tájékoztatója után, amelyben az áll, hogy a magyar termelők támogatásával és az ellenőrzések szigorításával kell megállítani "a külföldről érkező élelmiszer-szemét beáramlását".

Süth Miklós szerint azonban a sok kifogásolt élelmiszer és a magas bírságok "nem azt jelentik, hogy nagy a baj". Az országos főállatorvos szerint nem a fogyasztók egészsége van veszélyben, ez pedig többek között éppen a hatékony ellenőrzésnek köszönhető. A beszámoló szerint a legtöbb minőségi kifogás a termékek jelölésével a feliratok hiányosságával kapcsolatos, ezekhez képest viszonylag kevés az egészségügyi kockázattal járó probléma. Süth Miklós az [origo] kérdésére azt mondta, nem tudnak olyan konkrét terméket vagy márkát megnevezni, amelyet a forgalomból minőségi problémák miatt végleg ki kellett volna vonni vagy amelynek megvételét az élelmiszer-ellenőrző hatóság nem ajánlja.

A OÉVI tájékoztatóján szintén részt vevő Benedek Fülöp, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára ugyanakkor hozzátette, a jogszabályi háttér nem is hatalmazza fel a hatóságot a rossz minőségű termékek nevének közzétételére. Az államtitkár azt mondta, hogy ilyen esetben a terméket lejárató hatóság nagyobb bírságra számíthatna, mint a rossz minőségű termék forgalmazója. Benedek szerint ezért az OÉVI-nél tett látogatás tanulsága éppen az, hogy jogszabályt kell készíteni a kifogásolható termékek nyilvánosságra hozatalának megkönnyítésére.

Visnovitz Péter