Fidesz-támogatás helyett bojkottál a MIÉP

Vágólapra másolva!
A MIÉP szervezetileg nem támogatja a Fidesz jelöltjeit az országgyűlési választások második fordulójában, helyette bojkottot hirdet. A nemzeti radikális párt elnökségének csütörtöki állásfoglalását Csurka István pártelnök jelentette be. A MIÉP a délelőtt folyamán még arról beszélt, hogy visszalépteti jelöltjeit a Fidesz javára.
Vágólapra másolva!

A MIÉP elnöksége szerint a választás eldőlt, és a Fidesz "teljes zavarodottságban" kampányol, ezért változtatták meg korábbi döntésüket. A helyzet szánalmas, a felelősség a Fideszt terheli - ismertette az elnökségi határozatot Csurka István, aki elmondta, hogy az elnökség egyetlenegy tagja sem fog szavazni a második fordulóban.

A pártvezető szerint egyetlen lehetőség van, mégpedig a második forduló teljes bojkottja, így érvénytelenné téve a választás második fordulóját, lehetetlenné téve az új Országgyűlés megalakulását és a kormány hatalomra lépését - foglalt állást a MIÉP elnöksége.

A MIÉP szerint a Fidesz már megválasztott képviselőinek le kellene mondaniuk mandátumukról, így az OVB nem hirdethetné ki a párt szerint csaláson alapuló választás végeredményét.

Délelőtt Győri Béla, a MIÉP szóvivője még azt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy a párt úgy döntött, a második fordulóban a Fidesz jelöltjeit támogatja, és hasonló szellemben írt Csurka István pártelnök is a Magyar Fórumban.

MTI - [origo]