Navigációs műszert és személyes tárgyakat, így órát és mobiltelefont is talált Ladányi Lajos, a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője a zempléni Hejce melletti Borsó-hegyen, ahol januárban a szlovák katonai repülőgép lezuhant - írja a Népszabadság. Ezért szlovák katonákat rendeltek újra a tragédia helyszínére, hogy ismét átvizsgálják a terepet.

Ladányi Lajos, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője Rohály Gézával, Hejce polgármesterével az elhunytak tiszteletére felállítandó emlékműnek keresett alkalmas helyszínt, amikor rábukkantak a gép egyik navigációs műszerére és több személyi tárgyra, így több mobilkészülékre és órára.

A képviselő leginkább azon döbbent meg, hogy az olvadásnak indult hóban megtalált műszer nem hiányzott a katasztrófa okait vizsgáló szlovák szakértőknek. Ladányi Lajos tegnap a szlovák parlament védelmi bizottságának ülésén be is mutatta a tragédia helyszínén összeszedett tárgyakat.

A védelmi bizottság elnöke azonnal berendelte a vezérkari főnököt, aki szerint januárban a nagy hó akadályozta a szakértői munkálatokat, ezért azt tervezték, hogy enyhülés után ismét átfésülik a terepet, nehogy valamilyen tárgy illetéktelenekhez, illetve a katasztrófaturistákhoz kerüljön.

Szerdán máris egy katonai szakértői csoport érkezett a szlovák határhoz közeli Borsó-hegyre, több mint hatvanan vizsgálták át újra a légi szerencsétlenség helyszínét, és még mindig találtak kisebb fémdarabokat a gépből. Az sem kizárt, hogy szlovák katonák még egyszer visszajönnek Hejcére folytatni a keresést.