Szombaton indul a balatoni hajózási idény

Vágólapra másolva!
A Balatoni Hajózási Rt. (BH Rt.) 24 járműből álló személyflottája szombaton kezdi meg a menetrend szerinti forgalmat - közölte a társaság programmenedzsere a Csobánc nosztalgiahajó fedélzetén, a Keszthelyi-öbölben tartott tájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Mártonné Hajdúk Villő programmenedzser pénteki tájékoztatása szerint az október 8-ig tartó, sorrendben 160. hajózási idény első járata szombaton Balatonfüredről indul. Elmondta: a három év óta növekvő népszerűségű bérletek az idén 40-60-80 hajóútra is megválthatók, az utóbbi változatnál 25 százalékos kedvezménnyel. A járatokra - miként a kompokon, sétahajókon és a vitorlás kikötőkben is - elfogadják az üdülési csekket.

"Szintén kedvezményes lesz a Balaton-Mix kombinált vonat- és hajójegy, amely szeptember 19-ig váltható, a közvetlen régió állandó lakosai pedig féláron utazhatnak a menetrend szerinti hajókon" - fűzte hozzá a hajózási társaság programmenedzsere. Szólt a fő szezonban hetente egyszer, 11 kikötőből is kifutó borkóstolós járatokról, de hozzátette: az elő- és utószezonban ezek csak Keszthelyről és Siófokról és csak keddenként futnak ki.

"Az idei év egyik igazi újdonsága a Balaton legnagyobb személyszállítója, a 600 személyes Szent Miklós motoros hajó, amelynek névadó ünnepségére május 12-én Balatonlellén kerül sor. De romantikus családi kirándulásokat kínál a fedélzeti ágyúval ellátott, egyedi faborítású Szaturnusz vitorlás is" - közölte Mártonné Hajdúk Villő. A tájékoztatón elhangzott: a BH Rt. mintegy 2000 férőhellyel 10 nagy és 11 kisebb vitorláskikötőt működtet a tavon.

A balatonszemesi vitorláskikötő-bővítés első szakasza befejeződött, s idén 18 vitorlás számára készül cölöpös kikötő Balatonbogláron - jegyezte meg a menedzser.