Dávid Ibolya: a Fidesz politikája bukásra van ítélve

Vágólapra másolva!
A Magyar Demokrata Fórum elnöke szerint az a fajta jobboldali politizálás, amire a Fidesz példát mutatott, rövid távon vezethet eredményre, de hosszú távon bukásra van ítélve. Az MDF önálló pártként fog a parlamentben létezni, nem készül koalícióra a mostani kormányzó pártokkal sem - mondta Dávid Ibolya.
Vágólapra másolva!

Dávid Ibolya szerint a Fidesz politikája bukásra van ítélve - erről a Magyar Rádió 16 óra című műsorában beszélt szombaton. Arra a kérdésre, hogy a következő, 2010. évi választásokra az MDF honnan várja a 15 százalékos támogatottságot, honnan szeretne szavazókat szerezni, Dávid Ibolya elmondta: azokra az emberekre számítanak, akik "az elmúlt időszakban azt is megtapasztalták, hogy (...) ez a fajta jobboldali politizálás, amire példát mutatott a Fidesz, ez nem vezethet hosszú távon eredményre".

Kérdésre válaszolva közölte: a kormányváltás esélyét nem a Magyar Demokrata Fórum döntötte el, az az első forduló eredménye. Megjegyezte, hogy az MDF "nem partnere sem Gyurcsány Ferencnek, sem Kuncze Gábornak semmiféle politikai nagyközösségben, koalícióban és politikai együttműködésben". Az elnök szavai szerint az MDF önálló pártként fog a parlamentben létezni, semmiféle koalíciós felelősségre nem készül a mostani kormánypártokkal.

A kérdésre, hogy elfogadja-e Orbán Viktor önminősítését, miszerint ő plebejus miniszterelnök volt és ezért állt az MSZP, az SZDSZ és az MDF útjában, úgy válaszolt: "no comment". A pártelnök arra a kérdésre, egyetért-e Lengyel László politológussal, aki szerint "vége a viktoriánus korszaknak", azt felelte: "még akkor is vége, hogyha a második forduló változást hozhat".