Fennakadt a fákon egy repülő Gyöngyösnél

Vágólapra másolva!
Az erdőben landolt egy vitorlázórepülő Gyöngyös közelében, a Pipis-hegyi repülőtér mellett szombaton délután. A gép két utasa nem sérült meg a balesetben.
Vágólapra másolva!

A kétszemélyes vitorlázógép leszállni készült a Pipis-hegyi repülőtéren, ám - vélhetően a pilóta hibájából, illetve az erős szél miatt - nem a leszállópályán, hanem az azt szegélyező erdőben landolt - tájékoztatta az MTI-t Gyöngyösi András, a Gyöngyösi Repülőklub szakosztályvezetője. A több mint 220 kilogrammos gép fennakadt a fák koronáján.

A két utas sértetlenül megúszta a balesetet, ám a tűzoltóknak több mint egy órájukba telt, mire lehetővé tették, hogy biztonságosan elhagyhassák a gépet. A repülő műszaki mentése a helyszínen tartózkodó szakemberek szerint még több órát vesz igénybe.

A gép a Gyöngyösi Repülőklub tulajdona, épp oktatórepülést végzett. A pilóta első, oktatójával közös útja volt a szombat délutáni. Gyöngyösi András, a repülőklub szakosztályvezetője elmondta: elképzelhető, hogy a fennakadt repülőgépet a magasban kell szétszerelniük, s darabonként le- illetve kihozni az erdőből.