Fideszes jogászok vizsgálják Veres mondatait

2006.04.19. 18:07

A Fidesz jogi szakértői vizsgálják Veres János nyilatkozatát, amelyben a pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a választási eredménytől függően kapnak támogatást szabolcsi települések. A Fidesz szerint felmerülhet a választási eljárási törvény megsértésének gyanúja. Veres ugyanakkor azt állítja, hogy ő csupán azt mondta: egy kormánypárti képviselő több eredményt tud elérni a térségének, mint egy ellenzéki.

A választók erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, illetőleg anyagi juttatással történő befolyásolásának, valamint hivatali helyzettel való visszaélésnek gyanúja merülhet fel Veres János pénzügyminiszterrel kapcsolatban, ezért a Fidesz jogi szakértői vizsgálják a politikus már tegnap is kifogásolt nyilatkozatát - jelentette be Deutsch-Für Tamás, az ellenzéki párt kommunikációs vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

A politikus a tájékoztatón ismét lejátszotta azt az április 14-i hangfelvételt, amelyen Veres János, a szabolcsi MSZP-szervezet vezetője Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 9. számú választókerületének polgármestereivel beszélgetve azt mondta: "Szabolcs számára ez a négy év sok fejlesztést és sok eredményt fog hozni. Az, hogy egyes térségek ezen belül hogy fognak majd részesedni, azon fog múlni, hogy a térségeken belül milyen választási eredmény születik."  A Klubrádió szerdán kiderítette, hogy az alig hatszáz lakosú szabolcsi település, Géberjén fideszes polgármestere rögzítette és juttatta el a Fideszhez Veres János pénzügyminiszter szavait.  
    
Deutsch-Für Tamás megismételve a kedden elhangzottakat közölte: azt várják Gyurcsány Ferenc kormányfőtől, hogy azonnali hatállyal menessze a pénzügyminisztert és léptessék vissza a képviselő-jelöltségtől is. Emellett "minden jó érzésű liberális nevében elvárják, hogy az SZDSZ határolódjon el Veres János mondataitól" - tette hozzá a Fidesz kommunikációs vezetője.
   
Az ügyben megszólalt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is. Jászapátiban egy fórumon úgy fogalmazott: "A választások első fordulója után minden politikai álarc lehullott, amit a szocialisták és a szabad demokraták viseltek." Orbán szerint Veres János világossá tette, hogy "vége van a demokráciának, és pártszimpátiától függ, hogy az adófizetők pénzéből melyik helység mennyit fog kapni".
   
Veres János pénzügyminiszter szerdán az MTI-nek elmondta: a beszélgetésen jelen lévők többsége az ott elhangzottakat egyáltalán nem találta sem fenyegetőnek, sem sértőnek. Tíz, a találkozón részt vett polgármester nyílt levelet intézett a Fidesz vezetőihez, amelyben felháborítónak nevezik és visszautasítják, hogy a párt felhasználja a nevüket "lejárató kampányához". "A beszélgetésen részt vevők pontosan értették Veres János szavait, amelyek semmilyen nyomásgyakorlást nem tartalmaztak" - áll a szerdai közleményben.

Veres János kiemelte: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye valamennyi választókörzetében, ahol még nem dőlt el a mandátum sorsa, a helyiek érdeke az, hogy olyan képviselőt válasszanak, aki érdekeiket meg tudja jeleníteni a kormánypárti MSZP-frakcióban. 
   
"Ha Deutsch-Für Tamás a kijelentéssel kapcsolatban valamit vizsgálgatni akar, azt tudom mondani, hogy vizsgálódjon" - jelentette ki a miniszter. Hozzátette: a rendezvényen azt mondta, maradjon mindenki fideszes, maradjon mindenki MDF-es, nem kell pártot változtatni. "1998-ban ebben a megyében a polgármesterek közül sokaknak be kellett lépniük a kisgazdapártba ahhoz, hogy támogatást remélhessenek. Az MSZP ilyet nem igényel, mi csak azt mondjuk, hogy a térség érdekében kormánypárti képviselőt érdemes választani" - mondta.
   
Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: sosem tettek különbséget kormánypárti és ellenzéki városok és megyék között. Szekeres ugyanakkor egyetért azzal, hogy egy kormánypárti politikus előnyösebben tudja képviselni egy település vagy megye érdekeit, mint egy ellenzéki. Az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor pedig arról beszélt, az Orbán-kormány idején az akkor ellenzéki vezetésű településeket kiszorították mindenfajta támogatási lehetőségből. Példaként Budapestet és Veszprémet említette. Kuncze szerint az elmúlt négy évben az önkormányzatok támogatása párt- és politikasemleges volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK