Visszalépett a másik szombathelyi MDF-es is

Vágólapra másolva!
Visszalépett az MDF második országgyűlési képviselőjelöltje is Szombathelyen. Radnai Endre arra kérte a szavazóit, hogy a második fordulóban voksoljanak lelkiismeretük szerint.
Vágólapra másolva!

Az MDF-es Radnai Endre bejelentette, hogy nem indul az országgyűlési választás második fordulójában Vas megye 1-es számú szombathelyi választókerületében. "Hiszem, hogy Magyarországon a jobboldal többségben van, de a jobboldal, véleményem szerint, alapvetően többszínű és többpárti is" - mondta Radnai, aki megköszönve a rá leadott szavazatokat arra hívta fel választóit, hogy a második fordulóban voksoljanak lelkiismeretük szerint.

Kedden hasonló tartalmú nyilatkozat kíséretében lépett vissza Szombathely 2-es számú választókerületében Böröcz Miklós, az MDF ottani jelöltje is. Az MDF elnöksége múlt héten tárgyalt az állva maradt jelöltekkel, és azt tanácsolta nekik, hogy ne lépjenek vissza, ha pedig mégis így tesznek, akkor ne támogassanak más pártot. Ezzel az MDF vezetése gyakorlatilag visszautasította a Fidesz együttműködésre vonatkozó kérését. Az MDF jelöltjei elfogadták az elnökség javaslatát, és a jelek szerint tartják is magukat ehhez.

Radnai Endre Szombathely 1-es számú választókerületében az első fordulóban 1865 szavazattal, a voksok 6,38 százalékát szerezte meg. Az első helyen Hankó Faragó Miklós, az SZDSZ-MSZP koalíciós jelöltje végzett, aki a voksok 49,78 százalékát gyűjtötte be, a második helyen Puskás Tivadar a Fidesz-KDNP jelöltje áll 43,84 százalékos eredménnyel.

Herényi Károly, az MDF kampányát irányító frakcióvezető kedden úgy vélekedett, hogy a második fordulóból visszalépő MDF-es képviselőjelöltek száma "15 és 20 között fog megállni". Az Országos Választási Iroda honlapjának szerda délelőtti adatai szerint eddig kilenc MDF-es jelölt lépett vissza a jelöltségtől, köztük ugyanakkor nem szerepel sem Böröcz Miklós, sem Radnai Endre.

[origo]/MTI