30 ezer bringást várnak a szombati felvonulásra

Vágólapra másolva!
A Föld napja alkalmából biciklis felvonulást tartanak szombaton a fővárosban. A bringások az Újpesti rakpart és a Felvonulási tér között kerekeznek végig. A szervezők 30 ezer résztvevőre számítanak.
Vágólapra másolva!

Biciklis felvonulást tartanak szombaton, a Föld napja alkalmából, a fővárosban a kerékpáros civil szervezetek. Kürti Gábor, a rendezvény egyik szervezője az [origo]-nak elmondta: a bringások évente, hagyományosan két alkalommal szervezik meg a Critical Mass elnevezésű demonstrációjukat, szeptember 22-én az Autómentes napon, valamint április 22-én, a Föld napján.

A felvonulás 15 órakor indul a XIII. kerületi Újpesti rakpart és Dráva utca sarkától. A bringások a Pesti alsó rakpart - Petőfi híd - Budai alsó rakpart - Attila út - Alagút - Lánchíd - József Attila út - Andrássy út - Felvonulási tér útvonalon kerekeznek végig. A közel 12 kilométeres szakaszt váratóan 90 perc alatt tekerik le a részt vevők. A szervezők a várható jó idő miatt közel 30 ezer emberre számítanak, vagyis 10 ezerrel többre, mint ahányan a tavalyi demonstráción voltak.

A szervezők célja, hogy a fővárosiak körében népszerűsítsék a kerékpáros közlekedést, vagyis, hogy autó helyett minél többen válasszák a biciklit. A demonstrációt szervező Hajtás Pajtás, Városi Biciklizés Barátai és a Zöld Fiatalok szeretnék elérni, hogy Budapesten több bicikliút épüljön. A fővárosban mindössze 140 kilométer hosszú ilyen út van, ami a több ezer kilométeres úthálózatnak mindössze 1-2 százalékát teszi ki.

A világméretű környezetvédelmi akciónap az Egyesült Államokból indult 1970. április 22-én. Az elmúlt években több mint 180 országból, közel ötezer civil szervezet csatlakozott a rendezvényhez. Április 22-én világszert bringás felvonulásokat tartanak, erre utal a világnap "Tekerj a Földért!" jelmondata is.