"Ha kiönt, akkor is csak a kutyáig fog érni" - árvízi riport

A gátrepedés, a töltés csúszása és a szivárgások mellett a legnagyobb gondot az emberek makacssága jelentette az árvízi védekezést irányító hatóságoknak. Az [origo] a szombati napot Tiszasason és Szelevényen töltötte, két kis Jász-Nagykun-Szolnok megyei faluban, ahol a lakosságot távozásra kényszerítette az árvíz. Olvassa el riportunkat a dacos emberekről, a kétségbeesve keresett tiszasasi térképről és a nyugdíjasról, aki kitelepítés helyett az úszást is vállalta volna, ha nem lenne olyan hideg a víz.

"Az időseket elvitték, akik tudnak dolgozni, azok dolgoznak, a nők pedig főznek" - adott rövid helyzetértékelést egy férfi Tiszasas határában. Ő is dolgozott: nyugodtan kaszálta a füvet az árvíz által fenyegetett falu főutcájának szélén. Aztán kiderült róla, hogy valójában kecskeméti, az anyja él a faluban, de ő már pénteken elhagyta a települést, és szerinte egyébként is nagyon szervezetten zajlik minden.

Tiszasas egyike annak a három Jász-Nagykun-Szolnok megyei falunak, ahol a Körös gátjának megrepedése miatt pénteken elrendelték a lakosság kitelepítését. Az [origo] munkatársainak szombat délelőtti ottjártakor rendőrautó körözött az utcákon, és hangosbemondón keresztül figyelmeztette az embereket a veszélyre és az annak következtében meghozott rendeletre.

"Hogyan lehet fogadni egy kitelepítést?" - kérdezett vissza a tiszasasi polgármester, Laskai István arra az elsőre kézenfekvőnek tűnő felvetésre, hogy mit szóltak a helyiek a kiürítés elrendeléséhez. Majd kijelentő módban folytatta: az egyik legnagyobb gondja az, hogy az 1200 lakosú településről szombat délelőttig csak az emberek húsz százaléka volt hajlandó elmenni. Többségében ők is betegek, gyerekek és az idősek otthona lakói voltak. "Az itt élők mindig érzik a folyó által jelentett veszélyhelyzetet, de ez most más, ilyen még nem volt" - tette hozzá.

Miközben kérdezgettük a polgármesteri hivatal tárgyalójában, belépett egy rendőr, akit megkért arra, hogy még erőteljesebben, még többször szólítsák fel a lakosságot arra, hogy távozzanak. "Többször, azt lehet" - hangzott a hangosbemondós üzenetek eredményességében láthatóan kételkedő rendőr válasza.

A hivatal épülete csak egy utcára fekszik a falu szélétől, vagyis azoktól a házaktól, amelyeket a leghamarabb elérhet egy esetleges árvíz. "Nem megyünk el" - mondta az egyik ház lakója, bár a kezében tartott távcsőből látszott, hogy azért résen áll. A fiatal férfi szerint ha elhagyják a falut, akkor senki nem fogja megvédeni értékeiket. Őt az sem hatotta meg, hogy a rendőrség ígéretet tett arra, vigyázni fog a rendre. Mint megjegyezte, ha valaki odaáll autójával egy ház elé, és elkezdi kirámolni a lakást, senki nem fogja megkérdezni, vajon ő-e a tulajdonos. Eszmefuttatását biciklivel hazatérő anyja szakította félbe. "Na, rakd le azt a távcsövet, és menj védekezni" - szólt oda fiának, aki megígérte, hogy azonnal cipőt húz és elindul.

Kézről kézre - árvízi védekezés Csongrádban

Az önkormányzat épülete előtt közben egyre több ember gyűlt össze, és aggódva kérdezgették egymást, illetve a polgármestert. Bár hivatalosan senki nem közölte, mindenki arról beszélt, hogy a pár kilométerrel arrébb fekvő Szelevénynél már csak percekig fogja bírni a gát. A polgármester kérdésünkre elmondta, azt tervezik, hogy eltorlaszolják a falu alacsonyabban fekvő részeit, a gondja ezzel csak az, hogy nincs olyan térképük, amelynek alapján ki tudnák jelölni ezeket a helyeket. Szavaiból kiderült, hogy valahol van ilyen térkép, és már el is kérték az illetékes hatóságtól, de még nem érkezett meg.

Ezt a problémát Laskai meg akarta osztani a hivatalnál összegyűlt helyiekkel, mire az egyik katasztrófavédelmis - aki egyébként közölte, semmilyen információt nem adhat a sajtónak - odasúgta az elöljárónak , hogy ha egy mód van rá, akkor ezt ne az újságírók - vagyis az [origo] munkatársai - előtt tegye meg, aki meg is fogadta ezt a tanácsot.

Ezután kisebb zűrzavar alakult ki - legalábbis a külső szemlélő számára úgy tűnt. Bár a polgármester korábban kérdésünkre azt mondta, hogy nincs gond a szállítással, egy vélhetően az önkormányzatnál dolgozó nő egy dossziéval a kezében kijött az épület elé, és elkiáltotta magát, hogy aki tud, segítsen a kitelepítésben. Ezt a felhívást aztán tíz-húsz percenként megismételte.

Kiderült az is, hogy akadt néhány lakó, akiket nem tudtak értesíteni a kiürítésről szóló rendeletről, mert nem nyitottak ajtót a védelmi szervek embereinek. Közben a hivatalnál összegyűlt emberek többsége tanácstalanul ácsorgott, és rendszeresen visszatérő mondat volt az, hogy "senki sem mond semmit". Igaz, egy férfi védelmére kelt a falu vezetésének, mondván, azért nem tájékoztatnak, mert felelősen alig mondhatnak valamit.