Orbán: Azok győznek, akik összefognak

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor a Fidesz elnöke arról beszélt a vereség beismerése után, hogy csak az képes a győzelemre, aki összefog, s erre a polgári oldal most nem volt képes. Ezzel nyilvánvalóan az MDF-re célzott, őket okolva a vereségért.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor a Fidesz elnöke vasárnap este elmondott beszédében először köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson.

Orbán szerint a választás legfontosabb tanulsága, hogy a magyar választási rendszer vastörvények alapján működik, vagyis az tud nyerni, aki összefog, akik pedig nem képesek erre, azok elveszítik a választást.

A Fidesz elnöke elmondta: "összefogás híján, nem voltunk képesek a győzelemre". Bár nem mondta ki, ezzel az MDF-re utalt, amely visszautasította az együttműködést. Hozzátette: "Úgy illik, hogy gratuláljunk a győzelemhez" Orbán szerint a Fidesznek várhatóan annyi képviselője lesz az Országgyűlésben, mint ez előző ciklusban.

Orbán közölte: május elsején várják szimpatizánsaikat a Várba. Hozzátette: a Fidesz alkotó ellenzékként fog politizálni az Országgyűlésben és a programját, kampányígéreteit nem felejti el. A párt frakciója - amely első ülését csütörtökön tartja - ennek jegyében fog dolgozni, ígérte Orbán.

Orbán többször is hangsúlyozta a beszédben, hogy a Fidesz nem gyengült meg, ugyanannyi vagy több képviselője lesz az Országgyűlésben, mint eddig (ez nem teljesen igaz, várhatóan hárommal kevesebb képviselője lesz a pártnak, mint eddig, viszont várhatóan ugyanannyi, amennyivel négy éve bejutottak, ám közben átülésekkel növelték a frakció létszámát.)

A párt elnöke a vereségre vasárnap este azt az egyszerű magyarázatot kínálta, hogy arról az MDF tehet és számos jelét adta, hogy továbbra is vezetni kívánja pártját. Így beszédében hirdette meg az első frakcióülést és egyben május elsejére gyűlésre is hívta híveit a budai Várba.