Vágólapra másolva!
Újabb repedést találtak a Körös-torkolatnál, ahol a meggyengült gát miatt három falu lakosságának kitelepítését rendelték el a múlt hét végén. Ennek ellenére a kimenekített emberek bizakodóak, örülnek annak, hogy még bírja a gát, és vannak, akik már visszatérnének otthonaikba. A lassú apadás miatt viszont továbbra is fennáll a veszélyhelyzet.
Vágólapra másolva!

Hétfőre virradóra újabb súlyos repedés keletkezett a Körös-torkolatnál, a köröszug-nagyréti töltésrepedés mellett - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs hétfőn. Továbbra is nagy erőkkel folyik az árvízi védekezés a három település: Tiszasas, Csépa, Szelevény kitelepítését okozó töltésnél, de a megrepedt szakasztól mintegy 200 méterre újabb súlyos repedés keletkezett. A műszaki irányító szerv közleménye szerint a helyzetet uralják, de a kockázat még mindig igen nagy.

Nőtt a kitelepítettek száma, eddig 2428 embernek kellett elhagynia otthonát - mondta az [origo]-nak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor elmondta, hogy vasárnap további 250 embert kellett kitelepíteni a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szelevényből.

"Bizakodó hangulatban vannak a kitelepített emberek" - számolt be az [origo]-nak Kunszentmárton polgármestere. Dr. Czuczi Mihály elmondta, éppen most jön az egyik befogadóhelyről, az emberek nagyon örülnek annak, hogy "még áll a gát", és már azt kérdezik, hogy mikor mehetnek haza. "Többen már intézik a hivatalos kis ügyeiket, biztosítót, ilyesmit, és nagyon sokat segítenek az ideérkezett pszichológusok és a helyi nevelők is" - mondta a polgármester, aki szerint a sok ember és a homokot szállító nagy katonai járművek miatt a városban "mintha ostromállapot volna, de nem baj, csak ne szakadjon át a gát". Kunszentmártonban több mint 180 embert szállásoltak el, a városban jelenleg tanítási szünet van.

A Tisza a Hármas-Körös torkolati szakaszán a tetőzések óta mindössze 2-8 centimétert apadt, így a töltéseknek még mindig rendkívül nagy terhelést kell elviselniük. Ráadásul az előrejelzések szerint a mai napon többfelé várható eső, zápor. A középső és az Alsó-Tisza, valamint a Körösök töltéseinél továbbra is egyre több az árvízi jelenség: buzgárok, csurgások keletkeztek, és több helyen megcsúszott a part.

Még mindig több mint 300 települést veszélyeztet az árvíz, ezen belül 79 településen van rendkívüli árvízvédelmi készültség. A védekezésben jelenleg több mint 20 ezer vízügyes, katona, tűzoltó, polgári védelmis, önkéntes vesz részt a védekezésben. A védekezők munkáját 3500 technikai eszköz - helikopter, kétéltű, motorcsónak, traktor, teherautó, szivattyú - segíti.

[origo]/MTI