A prevenció is kedvet csinálhat a droghoz

2006.04.28. 18:14

Egy tatabányai felmérés szerint a középiskolások 29 százaléka kipróbált már valamilyen illegális drogot. A leggyakrabban használt kábítószer a marihuána, a gyerekek többsége kíváncsiságból nyúl hozzá. A diákok egy része úgy tartja: pont azért kezdi el érdekelni őket a drog, mert annyit sulykolják a témát a televízióban.

A kamaszok 29 százaléka próbált már ki valamilyen illegális drogot - derült ki abból a kutatásból, melyet a Jelenkutató Intézet végzett márciusban a tatabányai önkormányzat és a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum felkérésére. 1247 tatabányai középiskolás, 9-12.-es tanulót kérdeztek meg a drogfogyasztásról abból a célból, hogy előkészítsék a város drogstratégiáját. 

A kutatás szerint a kábítószert kipróbálók aránya jelentősen nőtt az elmúlt években: 2000-ben a diákoknak csak 13, 2005-ben pedig 23 százaléka állította, hogy nyúlt már illegális droghoz. Demetrovics Zsolt, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet kutatója ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet: szinte kizárt, hogy hat év alatt több mint kétszeresére nőtt volna a valamilyen illegális drogot kipróbálók aránya.

A kutató szerint a 2006-os adat tűnik reálisnak, a 2000-ben mért 13 százalék pedig túl alacsony. A 2003-as nemzetközi összehasonlító országos vizsgálat is már azt mutatta ki, hogy a 16 évesek 16,2 százaléka próbált valamilyen tiltott szert, pedig ez az adat rendszerint alacsonyabb a valóságnál, mert a felsőbb évfolyamos középiskolásokat nem számítják bele. Budapesten 2004-ben a 17-18 éves középiskolások 47,5 százaléka fogyasztott már tiltott szert.

A kipróbálók aránya nő, de egyre kisebb mértékben

A kipróbálók arányának növekedése azonban országos szinten is megfigyelhető tendencia, igaz, a növekedés mértéke folyamatosan csökken - tudta meg az [origo] Demetrovics Zsolttól. A kutató szerint fontos szempont az is, hogy a kipróbálók túlnyomó többségéből soha nem lesz problémás fogyasztó, függő.

A tatabányai felmérés szerint a leggyakrabban használt illegális szer a marihuána, ezt követi az ecstasy és az amfetamin. A diákok azt  állították, hogy a kipróbálás oka legtöbbször kíváncsiság. 27 százalékuk csak jól akarta érezni magát, 11 százalék a társaság kedvéért kábítószerezett, viszont problémák miatt csak 3 százalék nyúlt droghoz. Akik már kipróbálták, főleg a kíváncsiságot hangsúlyozták, a tapasztalatlanok pedig butaságot, feltűnési vágyat, jellemhibát említettek a drogfogyasztás okaként. A kutatás egyébként azt is kimutatta, hogy az egész témakörhöz megengedőbben, elnézőbben áll az, aki próbált már valamilyen illegális szert.

A tatabányai diákoknak több mint 80 százaléka legalább egyszer részt vett már drogprevenciós órán, de a kipróbálok negyede gondolja csak úgy, hogy hiteles válaszokat kapott, és ez az arány a tapasztalatlanaknál is csak 43 százalék. A diákok többsége a barátaitól szerez információkat a drogokról, második helyen az iskola, harmadikon pedig a televízió áll. A kipróbálók 56 százaléka úgy tartja, túlságosan sulykolják a témát, s ezzel keltik fel a kíváncsiságot a drogozás iránt.

Demetrovics Zsolt is tapasztalta a drogprevenciós programokkal kapcsolatban, hogy látszólag növelhetik a kipróbáláshoz való kedvet, de a szakértő szerint ez a változás valójában azt jelenti, hogy reálisabbá válik a diákok problémaészlelése, annak a felmérése, hogy mekkora a valóságos esélye valamilyen drog kipróbálásának. Ez azonban csak azoknál fordult elő, akik a program előtt azt mondták, hogy ők biztosan nem nyúlnak illegális kábítószerhez. Azoknál viszont, akik úgy vélekedtek korábban, hogy valószínűleg kipróbálnának valamilyen drogot, hatásos volt a prevenció, jórészt letettek szándékukról.

A jómódú diákok többet isznak

Fotó: MTI

Kávéra, cigarettára, alkoholra és kábítószerre költik a tatabányai diákok zsebpénzük 12 százalékát, ezek a szerek  harmadik helyet foglalják el a kiadások listáján. Ugyanakkor az erre fordított pénz átlagosan 2460 forint havonta, amiből nem telik nagyobb mennyiségre.

A tatabányai diákok 74 százaléka cigarettázott már életében, és 32 százalékuk minden nap rágyújt. A rossz tanulók, vagyis a hármas átlag alattiak dohányoznak a legtöbbet, sokat füstölnek azok is, akik hetente többször járnak szórakozni vagy kollégisták, míg ritkábban gyújtanak rá azok, akik sportolók, vallásosak vagy diplomások a szüleik.

A diákok 90 százaléka ivott már alkoholt életében, 23 százalékuk pedig legalább háromszor ivott nagyobb mennyiségű szeszt az utóbbi hónapban három. A nagyivásban azok járnak az élen, akik hetente többször járnak szórakozni vagy 20 ezer forintnál többet költhetenek havonta.

Legális droghoz kisiskolások is hozzájutnak

Legális drogot a tatabányai középiskolások 23 százaléka fogyasztott már. A legtöbben az altatót vagy nyugtatót próbálták ki, ezt követi a gyógyszer-alkohol párosítás, majd a szipuzás. Elvétve előfordul még a lufizás, patronozás is.

A szintén Komárom-Esztergom megyei Oroszlányban az utóbbi években az öngyújtógáz használata terjedt el Lőrincz Norbert, az Utcai Szociális Segítők Egyesületének vezetőjének tapasztalatai szerint. A szociális munkás az  [origo]-nak elmondta: már 10-11 évesek általános iskolások is kipróbálják az öngyújtógázt, több esetben mentőt kellett hívni az egyik iskolába olyan gyerekekhez, akik emiatt lettek rosszul. A szert Lőrincz szerint a legtöbben "a poén kedvéért" próbálják ki, mivel mély lesz tőle az ember hangja, és "meg lehet vele ijeszteni a felnőtteket". "Az olcsón beszerezhető öngyújtógáz agresszivitást okozhat, és a függőség is elég korán kezd  kialakulni" - tájékoztatta az [origo]-t Lőrincz. Demetrovics szerint ugyanakkor ez a jelenség egyáltalán nem általános. "Nincs tele a drogambulancia ilyen esetekkel" - fogalmazott a szakértő.

Janecskó Kata

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK