Csoportosan iratkoztak át jobb iskolába Miskolcon a romák

Vágólapra másolva!
Tizenöt roma elsős iratkozott be egy átiratkozási akció keretében egy jobban ellátott miskolci iskolába. Az intézményben eddig azzal utasították el a roma tanulókat, hogy nem abba a körzetbe tartoznak. A hivatalosan számukra kijelölt iskola ugyanakkor elhanyagolt, rosszul felszerelt - állítja az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, amely korábban pert is indított az ügyben és a mostani az akciót is szervezte.
Vágólapra másolva!

Átiratkozási akciót szervezett az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány a miskolci roma civil szervezetekkel, amelynek célja, hogy a leendő elsősök már ne a miskolci József Attila Általános Iskolába, hanem a selyemréti oktatási intézménybe járhassanak.

Az alapítvány vezetése, tizenöt leendő első osztályos, szülők és roma civil szervezetek képviselői gyülekeztek csütörtökön a miskolci Szondi-telepen, hogy a szerintük szegregált József Attila Általános Iskola helyett a színvonalas, nem roma többségű selyemréti általános iskolába írassák be a gyerekeket.

Az átiratkozási akció résztvevői közösen indultak el a selyemréti iskolához, ahol az igazgatónő először azt kérte, szándékukat jelezzék a fenntartó, miskolci önkormányzatnak. Kormos Vilmos, az önkormányzat közoktatásért felelős osztályának vezetője az alapítvány igazgatójával és az oktatási intézmény vezetőjével telefonon közölte: minden érdeklődőt be kell engedni az épületbe.

Az átiratkozási akció eredménye, hogy tizenöt elsős gyereket vettek fel a selyemréti iskolába, ahol eddig szinte minden alkalommal azzal utasították el a kérelmeket, hogy más körzetbe tartoznak - mondta az MTI-nek Mohácsi Erzsébet, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány igazgatója. Tíz felsőbb évfolyamos tanuló is szeretett volna átjelentkezni, ám őket június 15-re hívták vissza, felvételükre egyelőre "igent és nemet sem mondtak".

Az akció annak a szegregációs pernek a folytatása, amely tavaly augusztusban kezdődött a borsodi megyeszékhelyen. Az eljárás az iskolák gyermekeket különválasztó, úgynevezett szegregációs bánásmódja, gyakorlata miatt indított az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány a miskolci önkormányzat, mint iskolafenntartó ellen. Mohácsi Erzsébet elmondta, az elsőfokú ítélet szerint nem vétett az önkormányzat, az alapítvány keresetét a megyei bíróság elutasította, de "fellebbeztünk és azt a Debreceni Ítélőtábla június 9-én fogja tárgyalni".

A jogvédő szerint a fenntartó úgy vont össze hét általános iskolát három intézménnyé, hogy a beiskolázási körzeteket megtartotta, így a hivatalosan egy intézménynek számító iskolákban külön épületben, rosszabb körülmények között tanulnak a roma diákok. Az ügy másfél éve zajlik, miközben az oktatás minőségében és a körülményekben az eljárás és a nagy sajtónyilvánosság ellenére sem történt változás.

"Az alapítvány szándéka az, hogy a József Attila Általános Iskolába már ne iratkozzon be elsős tanuló, és ne induljon első osztály. Ezzel megpróbáljuk elérni, hogy az alapvető közoktatási feltételeket sem teljesítő - tornaterem hiánya, nincs testnevelés óra, lepusztult környezet - intézményt bezárják" - közölte Mohácsi Erzsébet.