Május 16-án ül össze az új parlament

Vágólapra másolva!
Két hét múlva ül össze az új parlament - derült ki, miután az államfő egyeztetett a parlamenti pártok vezetőivel. 
Vágólapra másolva!

Sólyom László köztársasági elnök május 16-ra, keddre hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését, miután megbeszélést folytatott a parlamenti pártok vezetőivel. A megbeszélésen Hiller István, az MSZP elnöke, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, valamint Soltész István, az Országgyűlés főtitkára vett részt.

Sólyom a választások második fordulójának estéjén jelezte, azt szeretné, ha minél hamarabb összeülne az új parlament, és sor kerülne a kormányfő jelölésére. Gondot okozhat ugyanakkor, hogy az egyik kecskeméti választókerületben függőben maradt a választási eredmény, és a nem jogerős döntések szerint lehetséges, hogy új szavazást kell kiírni. (Erről részleteket olvashat itt.)

A kormányalakítás ugyanakkor várhatóan elhúzódik, az MSZP és az SZDSZ is jelezte, várhatóan csak június közepén érnek véget a koalíciós egyeztetések. Az új parlament megalakulásától kezdve a jelenlegi kormány csak ügyvezetőként járhat el.

Az új parlamentben, a nem hivatalos végeredmény szerint az MSZP-nek 190, az SZDSZ-nek 20, a Fidesznek 164, az MDF-nek 11 képviselője lesz. Egy olyan tagja lesz az Országggyűlésnek, aki nem kötődik egyik nagyobb párthoz sem: Gyenesei István, aki a Somogyért nevű szervezet jelöltjeként indult a választásokon. Azt még nem tudni pontosan, milyen frakciók alakulnak, a KDNP - amelyet gyakorlatilag a Fidesz juttatott be a parlamentbe - ugyanis jelezte, előbb-utóbb saját képviselőcsoportot szeretne alakítani.