Szilvásy és Gráf lemond mandátumáról

Vágólapra másolva!
Mégsem akar parlamenti képviselő lenni Szilvásy György, a miniszterelnök kabinetfőnöke és Gráf József agrárminiszter sem, ezért visszaadták mandátumukat. Helyettük Szabó Lajos és Kránitz László kerülnek a parlamentbe az MSZP országos listájáról.
Vágólapra másolva!

Az MSZP országos listájáról az Országgyűlésbe jutott Szilvásy György és Gráf József kedden lemondott mandátumáról, helyettük Szabó Lajos és Kránitz László lesz az MSZP-frakció tagja - közölte Nyakó István szóvivő az MTI-vel.

"Ahhoz a tevékenységhez, amelyet el fognak látni, nem kötelező országgyűlési képviselőnek lenni" - indokolta a szóvivő Szilvásy György miniszterelnöki kabinetfőnök és Gráf József földművelésügyi miniszter visszalépését.

Mint mondta, a koalíciós tárgyalások végén kiderül, hogy a Szilvásy György milyen posztot tölt majd be, míg Gráf Józsefről már a kampány időszakában úgy nyilatkozott Gyurcsány Ferenc kormányfő, mint az egyik legjobban teljesítő kormánytagról.

Nyakó István hangsúlyozta: a költségvetési bizottság elnökeként már sokat bizonyított Szabó Lajos és Sopron szocialista képviselője, Kránitz László. Ezért fontos, hogy a frakció tagjai legyenek. Szilvásy György és Gráf József visszalépése "az MSZP értékeit és érdekeit szolgálta" - mondta.

Szilvásy György, aki jelenleg a kormányfő kabinetfőnöke, már több mint húsz éve ismeri Gyurcsány Ferencet, régóta barátok és több céget is együtt irányítottak, például az Altus Rt.-t. Amikor Gyurcsány sportminiszter lett 2003-ban, Szilvásy éppen régi barátságuk és a korábban közösen irányított cégek miatt hagyta ott a tárca közigazgatási államtitkári posztját. A GYISM-ből Szilvásy a kulturális tárcához került, majd onnét 2004-ben a Belügyminisztériumhoz, mindig közigazgatási államtitkár volt. A miniszterelnök kabinetfőnökeként egy éve dolgozik. Mostani döntése azért is érdekes, mert a címzetes államtitkári besorolásban dolgozó Szilvásyt éppen azért nevezték ki politikai államtitkárnak, hogy indulhasson a választásokon.


[origo]/MTI