Háromnapos határidőt adott hétfőn a Fővárosi Közigazgatási Hivatal az építési hatóságnak, hogy lépjen fel az engedély nélkül épített turulszobor lebontása érdekében. A határidő csütörtökön lejárt, a szobor sorsáról nem akart nyilatkozni senki.

Annak ellenére nem kívánt nyilatkozni senki csütörtökön az [origo]-nak a XII. kerületi turulszoborral kapcsolatban, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal hétfőn felszólította az építési hatóságként eljáró I. kerületi jegyzőt, hogy három napon belül határozzon a szobor bontásáról.

Az I. kerületnél azzal hárították el az [origo] megkeresését, hogy hatósági ügyben nem nyilatkozhatnak az érintettek hozzájárulása nélkül. Az érintett XII. kerület önkormányzat szóvivője pedig azt közölte, hogy csak az I. kerületi jegyző nyilatkozhat az ügyben.

A szobrot tavaly október 22-én avatták fel Mitnyan György kerületi polgármester jelenlétében a második világháború áldozatai emlékére. A 4,4 méter széles, hat méter magas, karmai között kardot tartó turulmadár az Istenhegyi út és a Böszörményi út sarkán, az egykori háborús cselekmények helyszínén áll.

A köztéri szobrok felállításának ügyében illetékes Fővárosi Közgyűlés korábban elutasította a XII. kerületi polgármesternek az építési engedélyre beadott kérelmét. A kerület engedélyt kapott parkfelújításra, térrendezésre, fakivágásra, turulszobor felállítására viszont nem.

A közigazgatási hivatal tavaly októberben közölte, hogy minden törvényes eszközt igénybe vesz a jogellenesen felállított szobor lebontása érdekében. A hivatalt a XII. kerületi SZDSZ-es képviselők kérték fel intézkedésre, akik nem csak az engedély hiánya miatt akarták leállítattni az építkezést. Attól is tartottak, hogy neonácik kedvelt találkozóhelye lesz a turulmadár szobra.