Vágólapra másolva!
Herényi Károlyt választotta frakcióvezetőnek az MDF képviselőcsoportja pénteki alakulóülésén. A végső döntést a szombati választmányi ülésen mondják ki, de várhatóan nem lesz ellenvetés.
Vágólapra másolva!

Az MDF elnöksége, majd frakciója tartott ülést pénteken. Herényi Károlyt javasolják frakcióvezetőnek, aki eddig is betöltötte a posztot, de a végső döntést a szombati országos választmány mondja ki. Ezen kívül még három személyi döntést hoztak, Dávid Ibolyát parlamenti alelnöknek, Pettkó Andrást a parlament jegyzőjének javasolja a későbbiekben a képviselőcsoport. Emellett elfogadták Gémesi György kilépését és az elnökségbe helyére Makay Zsoltot, eddigi elnökségi póttagot javasolják.

Herényi azt mondta az MDF-frakció politikájáról, hogy választási programjukat igyekeznek megvalósítani a parlamentben, kiemelte ebből a korrupcióellenes küzdelmet, a középosztály megerősítését célzó törvényeket. Azt mondta, szorgalmazni fogják, hogy a bizottságok számát 15 -18-ra csökkentsék, egy képviselő csak egy bizottságban dolgozhasson, és hogy megszűnjön a helyettesítési rendszer. A kormány javaslatai közül támogatni fogják azokat, amelyek az ország érdekeit szolgálják - tette hozzá.

Herényi Károly már korábban is jelezte, a frakció szakítani akar azzal a gyakorlattal, hogy minden javaslatot élből el kell utasítani, ami a kormányoldalról érkezik. A frakcióvezető szerint jó lenne, ha a koalíció is szakítana azzal a korábbi rossz beidegződéssel, hogy eleve ördögtől való, amit az ellenzék indítványoz.