A fővárosiak harmada támogatná Demszkyt

Vágólapra másolva!
Demszkyn kívül nem sok lehetséges főpolgármester-jelöltről tudnak a budapestiek. Demszky Gáborra ugyanakkor kevesebb mint felük szavazna, bár a többiekre még kevesebben. Május első felében ezerötszáz budapestit kérdezett meg a főpolgármester-választásról a Medián közvélemény-kutató.
Vágólapra másolva!

A kutatás idején még egyik párt sem nevezte meg hivatalosan a jelöltjét, ezért az ezerötszáz budapestit a korábban felmerült nevekről kérdezték. A lehetséges jelöltek között a jelenlegi főpolgármestert említették kimagasló arányban a megkérdezettek, más jelöltet nem igazán tartottak számon a Medián adatai szerint. Igaz, a pártok az SZDSZ kivételével eddig nem is közölték hivatalosan, kit akarnak indítani.

A fővárosiakat arról is megkérdezték, hogy az általuk ismert fővárosi politikusok közül kire milyen valószínűséggel szavaznának, ha az illető indulna a főpolgármester-választáson. A 100 fokú skálán Demszky Gábor sem érte el a középértéknek számító 50 pontot, de rá így is jóval nagyobb valószínűséggel szavaznának a budapestiek, mint a kutatásban szereplő többi politikusra. Az MSZP lehetséges jelöltjei közül Gy. Németh Erzsébet (38 pont) és Molnár Gyula (35 pont), a fideszes politikusok közül Schmitt Pál - aki jelenleg európai parlamenti képviselő, de négy éve függetlenként, a jobboldal támogatásával indult - (33 pont) kapta a legnagyobb pontszámot.

A felmérésből az is kiderül: ha az SZDSZ Demszkyt, az MSZP Molnár Gyulát, a Fidesz Pokorni Zoltánt, az MDF pedig Katona Kálmánt indítaná, akkor a teljes budapesti lakosság egyharmada (33 százaléka) támogatná a jelenlegi városvezetőt, a választani tudó "biztos" szavazóknak 40 százaléka szavazna rá. A biztos szavazók körében Pokorni Zoltán 28, Molnár Gyula pedig 25 százalékot kapna a Medián felmérése szerint. A teljes lakosság Pokornit 20, Molnárt 19 százalékban támogatja.